insomnia...

Bejegyezte: Bejja , 2013. január 30., szerda 8:32

amikor visszaolvasod a blogodat, eveket latsz. Sírsz es nevetsz.


"A Göncölszekér tényleg tündököl az égen? Valójában nem létezik, semmi a semmi közepén, csak egy pislákoló buborékhalmaz, melynek magjában Ők élnek. Miért hisszük azt, hogy látjuk és nem csak látni akarjuk? Félünk belegondolni, milyen látvány tárulhat szemünk elé a Göncölszekéren kuporogva. Nézőpont kérdése, legyinthetünk, közben ítélkezünk magunk felett, kijelentjük: esetlenek és bátortalanok vagyunk. De láthatjuk ha akarjuk, a Föld a végtelennek titulált semmiségben egy meghatározhatatlan helyen, de máshol mint most, rójaköreit és koptatja az Őt ölelő felhőket. Végtelen semmiség. Mintha meg akarnánk határozni, mi a meghatározatlan, miközben benne élünk, de nem tudjuk miért ragadtunk éppen ott. Lehet, teljesen másképp látnánk a Göncölszekeret néhány angyalszárnyival távolabb. Lehet, Ők nem szorítanák egymás kezét és nem állnának be katonás rendbe, esetleg a csillagnak nevezett buborékok merőben más alakzatot rajzolnának fel a nagy színtelen táblára. Nem dönthetünk, Ők döntenek. Ők lezuhannak és elillannak, mint a varázs, mikor először pillantja meg a palánta a Göncölszekeret, majd mellette meglátja a többi buborékot a semmi közepén. Ők nem tudják miért beszélnek róluk így, szóból, reményből és szerelemből öntött kalickákat kaptak kis buborékaikon belül. A csillagoknak hívott buborékok néha megrezegnek, és Ők zuhanni kezdenek. Zuhannak a semmiben egy olyan helyre, melyről azt beszélik az a semmi közepe, de hogyan is lehetne a közepe.
Zuhant ő is.A pislákoló fények távolodtak, de nem mozdultak, sőt a többiek sem mozdultak, feléje fordultak lassan. Elbúcsúztak tőle csendesen, pulzáltak, dobálták fényüket.Azt beszélik pislákolnak a csillagok.Zuhan a semmiben, nem mosódnak el a többiek, nem mosódnak el a kalitkák apró zárjai, nem mosódnak el a felhők. Nem hagy smaragd csóvát maga után a mélytányéron, nem akar visszatérni, nem hasítja ketté saját világát, mivel egy másikat hoz el. Már nem lát tisztán, elvakítják saját fényei, az emberi szem nem lát semmit. Hirtelen valahol, valakiben mocorogni kezd egy megfoghatatlan lény, a szellőnél is finomabb lélek finom bársonyt kezd szőni maga köré. Ugyanazt látja mint Ő. Már ketten zuhannak. Két élettelen lény élettel tele, az egyik lassan megérkezik a másik mellé.Puhán érkezik le a földes Földre, gyermekek milliónyi szappanbuborékkal terítik be az eget, mind milliónyi tükörképe a Földnek, olyan gyorsan durrannak szét, mint amilyen gyorsan ő is megérkezett.Apró, finom lábával életre kelt mindent.Ekkor hirtelen a Föld összes tolla megemelkedik, tiszteletére bukfenceznek egyet a könnyű levegőben, majd puha angyalszárnyak kavarta szelekbe kapaszkodva visszatérnek és várják a többieket.Megérkezett. Ő."

talan meg szeret ennyire, bar most ugy erzem meg jobban....




0 Response to "insomnia..."