514.

Bejegyezte: Bejja , 2008. szeptember 20., szombat 15:10

Tudom, tudom...jó rég óta semmit sem írtam, pedig nagyon sok mindenről tudnék írni. Egyik a Bazilika lépcsőjén üldögélő zsidó lány, a legszebb angyalra várva. Olvas közben, és mivel túl hamar érkezett először csak tíz percenként néz fel, aztán ahogy közeledik az időpont öt percenként, egészen addig míg megfordul a kör és két tízperces utcabámulás közé belesuvaszt két sort a könyvéből.
Abból a könyvből amit elolvasása után olyan mélyre elrejt, amennyire egy könyvespolc ezt engedélyezi. Cunningham Otthon a világ végén c. izéjéről van szó. Unalmas és olyan gyorsan hajszol a "pánikoljazéletedtől" gondolatok irányába, hogyha nem figyelsz akár egy penge társaságában találhatod magad a fürdőkádban, vagy éppen család és szomszédírtást viszel véghez két joint közt.
Nos ennyit erről a könyvről.
*

Szerettem volna írni arról, hogy mennyire jót tesz a lelkemnek, a buszokon olvasott nescafe reklám invázió. Gondolom mindenki találkozott a klasszikusokat kellemes humorral kifigurázó versikékkel, melyek a kávéivásra buzdítanak. Én imádom őket, jó kedvem lesz tőlük.
"Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
vagy egy front kínoz tégedet?"
Óriási, mint ahogyan a rubophen reklám is metrón, ami persze egy versíró verseny plakátja de ez semmi sem ad hozzá vagy von le az értékéből. A mellettem ülő orosz házaspár nem értette mit vigyorgok olyan önelégülten egy nyitott tenyér teleírt képét bámulva.

**

Ugyanilyen nyugodt mosoly ült ki az arcomra Laura iskolájától is. A fenn említett zsidó nő kislánya aki egy római katolikus fiútól született tizenhárom éve és keresztséget az evangélikus egyháztól nyert, szeptember elsejétől egy PROTESTÁNS gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. (nem röhög!!)
Van énekes könyve és bibliája az apró termetű gyilkosnak. Röplabdázni jár a hatgyermekes osztályfőnökéhez, reggel zsoltárénekléssel indítja a tanóráit, és napközben csendes áhítaton vesz részt, valamint élvezi(!!!!) a matematika órát. Szerintem nem is kell több. Ha lélekben rendben lesz, a tanulással sem lesz semmi probléma, és ha ehhez a vallás valamilyen formája az út, főleg hogy Ő választotta, csak segédkezet nyújthatok. Félre ne értse senki, aki Lalát ismeri úgyis tudja, aki nem annak elmondom hogy sosem lesz belőle egy bigott vallásos fanatikus, földtől elrugaszkodott elméletekkel, felfogással. Most is fiúzik és készül az animeconra, Méz és Lóherét néz, várja a diabló hármat, és kivágott felsőt vetet velem. Csak valahogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Ezért én csak hálás lehetek. A kis Abigél...ha úgy fog csak egyszer is köszönni hogy isten áldásával, felnégyelem, Szabó Magda felé érzett minden tiszteletem ellenére! :D

***

E-sportos mondanivalóm nem fogyott el, csak éppen felbuzdulva az általam leírtakon, saját magamtól meghatódva elkezdtem nyitni emberek felé. Talán ha Én/Mi megtesszük az első lépést akkor változni fog valami Mo-n is. Ha lesz eredmény, akár csak egy csepp is írok róla.

****

Találkoztam a Company tagjaival, akik még mindig csodálatosak, gyönyörűek és imádni valóak. Még mindig rejtély előttem hogy és miként tudunk mi barátok maradni, pedig három olyan különböző ember vagyunk hogy ennél csak az lenne a feltűnőbb ha egyikőnk fekete bőrű lenne, a másikunk sárga a harmadik meg fehér.

ÖÖööö igen, hölgyeim! A következő alkalomra magammal szeretném hozni Anee barátnőmet, akit már említettem a "gombos" bögrékkel kapcsolatosan, csak még nem érkezett az áldásotok rá!

*****

A végére a fekete leves, ha már Egri Csillagokat nézek az MTV1-en itt a munkahelyem lágy és szeretetteljes közegében. Szavazásra bocsájtom mire ne költsem el a fizetésemet. Mit hagyjak ki?

1.evés

2.lakás

3.számlafizetés

4.gyerekek iskolája

Köszi a segítséget! Igen picit szarban vagyok. De olyan soha nem volt hogy valahogy ne legyen! Szeretem a Micimackó bölcsességét.

7 Response to "514."

Cinkapanka . . . Says:

Nekem áldásom Anee jelöltre! :)

Névtelen Says:

Enni kell, lakni kell, tanulni kell. A számlákkal mindig lehet játszani (tapasztalat).

Névtelen Says:

Nem fogja megrázni a szolgáltatókat pár számla nem-kiegyenlítése…

T- valami telefon/net biztos elmegy 3 hónapig, de a többi (vill, gáz) is sokáig el tud lenni. A házban lehet, közös költséggel tartoznak páran csúnyán, a kis összeg pár hónapra… Csak praktikusan, okos nő vagy.

Bejja Says:

Édesek vagytok...thx. Mellesleg villany gáz, már nem húzható sokáig, tapasztalat hogy két hónap nem fizetés esetén már kapcsolnak, akár 5000 ft-ért is. :)

JaB-En Says:

Megoldás a hitelkártya! Nekem most épp 600k tartozásom van hasonló okokból. De legalább nem kapcsolnak ki semmit... (viszont már 50k lesz lassan a havi kamat)

A béke nagykövete Says:

Inkább nem eszem, de hitelkártya nem kell. 50k??? 75k a havi fizetésem!! :D