Playful

Sosem tudtam honnan jön össze napi 40 olvasó ezen a blogon. Persze azok akiket ismerek és tudom, hogy néha rámnéznek, vagy akár gyakran, hogy azok kik. Mandula, Bertibátyó, JaBbrada, Cinka, Csiga, Lala, Balázs, BuG, Anya, Anee, Pezus, Jud és most már tudom, hogy Kuli, Millah, és 3drhóemberem is. És ez bizony remek érzés.

más:

Már csak 16 nap és pontban éjfélkor irány Bologna. Igazából izgulok értük. Olyan "kutyánmajom" anyáskodós módon. Tudom már annyiszor írtam róluk, néha vidáman néha rajongva szerencsére dühösen vagy szomorúan kevésbé gyakran, most mégis készüljetek gyakrabban lesznek bejegyzések a fiaimról. (és az egyszem lányról is, aki bár nem játszik elszakíthatatlan része az én szemeben az OBi-tól. és ez Iza!)
Sokan "ismerik" őket. Itthon és külföldön is. Rault angolul interjúztatják meg,de engem kér meg hogy hozzak neki fájdalomcsillapítót a lanral, Benyről cikket írnak a magyarországi legnagyobb css oldalon, mégis meghallgatja amit mondok neki és ami nagyobb dolog át is gondolja, ne is beszéljünk a kinyilatkozatásairól, amiért ezt a nagy macit csak szeretni lehet.(na jó a g*ci alapszó azért megvan nála). Pigstick szava szent,de azért Ő marad az a farkaskölyök aki bár sértődős, az is csak azért mert lelke van neki nem is kicsi. Balázsra pedig úgy néznek mint valami istenre, de sztem én is. Ricsi a haxkirály, az agysebész és Stawi pedig az igazi legenda. (Nem, nem Kodiak a legenda, legalábbis számomra nem. Enyhén pejoratív értelemben lehet az, talán még tiszteletem is valamilyen szinten,de stawi máshogy legenda, olyan "túlélőn" az. Megkedveltem.)Padre az örök rajongó és ElBandi, nem is tudom, egy kiborg akinek még humora is van. Szóval közszájon billentyűzeten forognak, mégis megmaradtak annak akiknek megszerettem őket. Még akkor is ha hibáznak néha, ha rosszabbak mint egy osztálynyi elsős, és ha a lelkembe taposnak alkalomadtán.
Külön külön is imádom őket de együtt jó rájuk nézni. Tegnap csak ültem ott köztük és valami olyat érzetem mint még soha egyetlen baráti társaságban sem. Azt, hogy ez nem egy hétig tart nem egy évig, és nem csak két ember marad meg a közelemben. Lehet ez csak naívitás, de szeretném hinni hogy ez így marad.
Látni akarom, ahogy felnőnek önmagukhoz, ahogyan elérik a céljaikat, ahogy gyerekeik lesznek családjuk és munkájuk. Ahogy egyszer ők lesznek a legendák. Bár igazából már most azok. Ebben a pici országban, ebben a picike scenében. Sztárok. Ahogy bemennek egy lanra, ahogyan beülnek játszani, ahogyan viselkednek. Bennük van a profizmus és ha rajtam múlik akkor ezt ki is tudják majd hozni magukból.

Lehet tudnom kellene róluk, hidegen, tiszta, megfontolt fejjel írni. De nem tudok. Vannak akik ezt hibának róják fel nekem, hiszen ha egyszer profin lépegetünk, akkor hogyan egyeztetem azt az érzelmeimmel. A válaszom erre az hogy nem tudom!! Csak magamat adom. Azt amit sztem minden barátomnak. Kicsi hiszti, kicsi makacsság, kicsi hatalmaskodás, kicsi anyáskodás, és nagy nagy szeretet. Mert ennek a bejegyzésnek ez az oka. Az én hülye érzelmeim egy csapat kölyök iránt. És ezzel a csapat kölyökkel most elmegyünk Bolognába és nyerni fogunk. Különben mind megverem!!!

Sztem szentelek nekik fejenként egy egy bejegyzést az elkövetkezendőkben.