432.
Bejegyezte: Bejja , 2008. július 1., kedd 19:29
Az idő olyan vicces teremtmény. Elás fájdalmat, majd hirtelen előrántja, esetleg nem hagyja végleg elveszni, hanem szépen dédelgeti a megbántottságot egy életen át vagy jobb esetben bár fájdalmat hordoz azt emészthetővé teszi, és hagy együtt élni vele.
Annyi tiszta és éles emlékem van a családomról. Az igazi családomról! Mert hogy vannak. És most, hogy úgy néz ki újra megvannak, most kezdenek hiányozni. Az órák amiket átélhettem volna velük, a pillanat öröme amiben együtt fürödhettünk volna. Nyarak, telek, szerelmek, gyerekek.
Annyi tiszta és éles emlékem van a családomról. Az igazi családomról! Mert hogy vannak. És most, hogy úgy néz ki újra megvannak, most kezdenek hiányozni. Az órák amiket átélhettem volna velük, a pillanat öröme amiben együtt fürödhettünk volna. Nyarak, telek, szerelmek, gyerekek.
A tegnap délután csigutól kapott szülinapi táskámmal a vállamon (amiért nem győzök hálálkodni mert kuajóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, csigu sosem hibázik!!) indultam neki egy találkozónak ma reggel. A 3-as buszon ülve úgy izgultam mint mikor érettségizni mentem. Tudtam, hogy nem lesz sírva összeborulás, könnyes családi találkozó, és reméltem ezt nem csak én gondolom így, a másik oldal sem a drámát keresi. Nagy mázlim van.
Csak beszéltünk, gyorsan, ugrálva az évek, az események, ismerős nevek közt. Személyes fájdalmak, megbántotság, szép emlékek, vagy vicces események váltakoztak, szinte gondolkodás nélkül kérdeztünk, válaszoltunk. Nem kellett ügyelni a szavakra, hiszen mit veszíthetünk annál többet mint amit ez alatt a közel 16 év alatt elvettek tőlünk???
Voltak pillanatok, amikor elszégyeltem magam, mert én magam is felelőtlenül alkottam magamban véleményt kb. 15 évesen a velem szemben ülő sok éve nem látott unokatesómról. És nagyon nehezen tudtam a döbbenetemet elrejteni, hogy bár teljesen más körülmények közt, teljesen máshol, más emberek közt nőttünk fel, igazából annyi bennünk a közös, mintha ugyanúgy múlattuk volna az elmúlt pár évet. És ahogy ezt leírom, már ott is a válasz. Hogyne lennénk egyformák hiszen egyek a gyökereink. Ugyanannak a fának sok sok ága közt vagyunk egynek a gyümölcsei.
A másik érzés, pedig a végtelen büszkeség volt, hogy nekem is van családom, hús vér unokahugokkal és unokaöcsikével, nagynénivel nagybácsival, és egy Csabi nevű gézengúzzal, akinek legalább ezer mesekönyve és autója van és Thomas rajongó!
Egyet már most tudok, nem engedem, hogy elvesszünk egymásnak! És sztem Kriszti sem fogja engedni.
Egy kis adalék:
Kriszti, édesapám hét testvére közül Ildi hugának a középső lánya. Vannak még ketten. Szilvi, az idősebb és Szasza a kisebbik (akit 2 évesen láttam utoljára, és egy tündér!! De komolyan!!!)
Még egy kis adalék:
Tegnap zulu 13:00-kor Melindám, találkozott a másodunokatesójával. Őket a cosplay és az animeimádat hozta össze. Ő pedig apukám legkisebb öccsének a kisebbik lánya. Melccsy szerint egy édes kiscsaj!
Az uccsó adalék:
Mi unoka és másodunoka tesók kb. 18-20-an vagyunk!!! De legalább mi páran megpróbáljuk. Mert a család az kell!! Ugye???
És az én elveszett és megtalált unokahugaim
Kriszti és Szasza.
Kriszti és Szasza.
Nem bírom ki, a gézengúzról is kell ide kép:
Posted in
Örülök, hogy tetszik!!! :D
És annak is, hogy jó volt a családi tali!
:*