ŐSZ 539.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 30., csütörtök 9:15


Bátyó megtisztelt, hogy leírjam nekem mi az ősz! Csak összevissza ahogy eszembe jut.

Ilyenkor színeket produkál a természet amit utánozni ha szeretném, se tudnék. A Gellérthegyen ilyenkor még folyik a víz Gellért püspök szobra alól, és ki is van világítva este, amitől a környezetében lévő színek felragyognak. Imádok ötös busszal hazajönni:) Szeretem a novemberi ködöt, hideget, mert szép emlékeket őrzök vele. Pl. egy remek sétát a citadellán késő este nagy sötétben sárga lámpákkal megvilágítva, Clouddal, vagy az őszi erdőt egy paddal, a PGCC nyitása, borfesztiválok, zsidó újév, teafőzés, bundás kenyér, kötött pulcsik, egy piros kabát. Gyerekkormomban vártam a kitelepedő gesztenyeárusokat, a reggeli iskolaszagot, azt hogy délután már csak kardigán kelljen a játszóra, de este jöhetett a meleg kabát. Mindenszenteki bulik, temetőjárás Násenykával, ezek sem maradhatnak ki.
És persze némi depi, ha nem bújik ki a nap reggel.

Most már vannak halottaim, ezért a gyertyák ideje is az ősz.
És november végéhez már olyan közel vannak az ünnepek! Minnyáááá hanukka meg karácsony!!!! :)

Dobom a lasztit, Cininek, Aneenek, a Trollnak, Mandulának, és a Játszmacsnak. Szóval nektek mi az ősz?

538.update

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 29., szerda 19:38

TALÁLKOZTAM KULIVAL!!!!! 2<3

Nagyon sok minden történt. Gameshow remek hangulatban, kellemes képekkel és botrányos felhanggal. Nem a rendezvénynek, hanem kis csapatunknak. Nem óhajtok róla bővebben írni mert belefáradtam. Február óta ez a harmadik ilyen hangvételű dolog és mindannyiszor ugyanazok a problémák.Dec. 13-15 Szlovákia LAN.

Eladtuk az elitet.
Kaptam anee-től annyi mindent hogy itt hely sincs annyi amennyibe beleférne. És a modverseny a résztvevőkkel együtt 10/10

kb ennyi. Dolgozom, túlélek.

Jó hír! Van lakás! Balázs beleszeretett, Én a kertjébe. Lesz helye a növényeimnek. Balázs GS hírező lett. Büszke vagyok rá. A munkájára, azt amit csinál amennyit hajt, a csapatért értem, a családért. Minden pillanatban igazolja létezésem ésszerűségét cselekedeteim fontosságát.

Remélem a héten megkapunk minden pénzünket. Sok adósság ki kell fizetni. Pezusnak Timonak hála a türelméért.

Képek a gameshow-ról itt

537.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 25., szombat 19:37

Petyától loptam.


You are The Sun


Happiness, Content, Joy.


The meanings for the Sun are fairly simple and consistent.


Young, healthy, new, fresh. The brain is working, things that were muddled come clear, everything falls into place, and everything seems to go your way.


The Sun is ruled by the Sun, of course. This is the light that comes after the long dark night, Apollo to the Moon's Diana. A positive card, it promises you your day in the sun. Glory, gain, triumph, pleasure, truth, success. As the moon symbolized inspiration from the unconscious, from dreams, this card symbolizes discoveries made fully consciousness and wide awake. You have an understanding and enjoyment of science and math, beautifully constructed music, carefully reasoned philosophy. It is a card of intellect, clarity of mind, and feelings of youthful energy.


What Tarot Card are You?
Take the Test to Find Out.

536.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 24., péntek 16:11

Ebbe beleszerettem.

Eredeti itt:)

535.

Bejegyezte: Bejja 8:24

Hű de hideg és sötét volt reggel...nem annyira szerettem. Az Erzsébet és Szabadság hídnak viszont nagyon jót tett a lassan előbukkanó nap, aki kemény harcok árán próbált a felhők mögül kimászni. Olyan volt mint amikor radirozol, valami nagy felületetet és bár látod a végét még mindig sötét a kép.
Az Astoriánál sajnos már volt elég fény, de persze nem a napnak köszönhetően, hanem a rohamkocsik villogójának.
És most itt ülök ebben a hideg és unalmas irodában, csak a szokás szerint ugye...
Holnap Gameshow itt:


Mi is kimegyünk OBi talit tartani, meg jön Pezus és az OBi csajok egy része, Anee sajnos nem, de Ő részt vesz egy Modversenyen!!!!!!! Nagyon nagy drukk neki!!!




Anee-ről jut eszembe. Azt mondja Szofi a Vándorló palotában, "bajban ismerszik meg ki a legerősebb lélek"

Kicsit átkölteném: bajban ismerszik meg ki az igazán jó barát. És majd ha egyszer nagy leszek, és komoly és milliomos, vagy csak jobb módú, akkor Anee és Peza az elsők közt lesz akiknek megpróbálom az álmait megvalósítani. És az unokahugim Kriszti is köztük lesz. Most csak verbális és írott hálálkodásra vagyok képes, de azt megteszem nagyon-nagyon szívesen.

534.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 22., szerda 20:28

Ma Marc Anthony napot tartottam, és nehezen döntöttem el mit szeretek jobban a spanyol vagy angol verziókat, a gyors vagy lassú dallamokat inkább.
Így aztán az egész repertoárt végighallgattam, és vegyes érzelmek öntöttek el. A Si te vas-t hallgatva eszembe jutott ahogy Tibi végigtáncoltat a Dob utcai lakáson, a lányok pedig (alig 4 és 6 évesek) kacagnak a látványon. Az egyik jó, és emiatt ritka emlékem Tiborról.
A My baby You, az pedig Balázs mosolya, szerelme, ami Ő nekem. A No me ames,Tutta féle barátnős torkaszakadtából üvöltős romantikus Balaton felé autózó.
A remember me Chrissi nagy szerelmének vége, amikor minden dallamra elsírta magát. A dream at night-ot és I've got you,-t pedig csak jó hallgatni.
Ez nekem Marc Anthony. Persze hogy szeretem.

És a zenék sorban.

Si te vas



My Baby You



No Me Ames



Remember me



Dream at night



I've got you-t itt hallgathatod

533.

Bejegyezte: Bejja 11:49

Arénanap fénykép: Kékben Brazil, háttal a képnek Én és resist dN-el Nas-al és Azazel-el beszélgetünk. Az index aláírása:"Kalmi küzd, de ez a profikat nem érdekli"




Index video

00:17-nál Bugi reggelizik, 00:34-nél Iza felébred. 00:39-nél Alíz lebukik Raullal, 02.10-nál Resist Lufit eszik, 02:26 baba és én háttércsókólózást tartunk.





eredeti cikk itt

532.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 19., vasárnap 21:48

Köszi a mai napért az OBinak!!! Balázsnak Izának Alíznak Katee-nak, Anee-nek Pezusnak Padrénak, Hentesnek, Dozernek, Gergőnek, Bugnak, Gsannak, Akirának, Kodiaknak, dN-nek a fél Suicide-nak:)....és nagyon nagy köszönet a remek játékért Benynek Raulnak, és azért a gyönyörű sms-ért Razornak. Ha valakit kihagytam bocsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:)

ez itt Razor

jah és nyertünk!! :)

és a szép ünnepi OBi oldal!

A mai nap idézete Gsan: "mert neked van inteligenciád!!"

531.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 17., péntek 21:36

úgy kisírnám magam.... de tényleg...

530.

Bejegyezte: Bejja 11:08

Kiadó garzont keresünk, ha tudsz valamit szólj! köszi:)

529.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 16., csütörtök 9:57

Kezdő Mózesként, nem hagyjuk (baba meg én) hogy a hullámok, legyenek azok vörösek, vagy pénztől zöldek átcsapjanak a fejünk felett.
Kedves K. Sándornak szeretném megköszönni az újabb lehetőséget arra hogy megmutassuk mennyire szeretjük egymást, és hogy megoldjuk a pénzproblémákat akkor is ha Ő másfél havi fizetésével tartozik Balázsnak.

Öröm, az ürömben, Balázs cikkeire felfigyelt az egyik vezető videójáték szaklap, és kedden megy megbeszélésre, egy esetleges munkalehetőséggel kapcsolatosan.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy nem neki kell házalnia az írásaival, hanem őt keresik meg.

528.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 12., vasárnap 9:05


Írhatnék sok mindenről, de inkább nem gyűröm az agyamat komoly problémákkal, jelen pillanatban az sem lenne megoldás egyikre sem. Úgyhogy míg a videoplayeren a Bűbáj című filmet nézem, és várom hogy a Duna tv online adása visszatérjen, idebiggyegetem mit is lenne ma érdemes nézni a tv-ben. Mert hogy csodák csodája, van nézhető műsor. A mikor már más kérdés.


Amiről a kedves DunaTv miatt lemaradok az a 9:05-kor kezdődő Csokoládétörvény.
m2 10:05-kor Miyazaki Hayao sorozata Sherlock Holmes-ról
m1 12:40 Mackenna aranya (apum nagy kedvence 1969-ben készült) a szereposztásról csak annyit: Gregory Peck, Omar Sharif, Telly Savalas
Aki az ebédre tud koncentrálni, akkor is ha megfullad a röhögéstől annak ajánlom a Temodixok történelmét a Robot harcosok című 96-os veszedelemben. Nagyon komoly y kategória. Film+ 12:05
Aztán jöhet az egyik legizgalmasabb Mikszáth regény feldolgozásának első része. Duna II. 15:05 A Fekete város Görgey szerepében Bessenyei Ferenc simán Oscar díjat érdemelne.
Este 19:05-kor a Viasat3-on nagy kedvencem a Házasságszerők, 21:00-kor Julia Andrews alaphangon is kitűnő játékával a Viktor/Viktória a TCM-en, vagy Cinemaxon 21:00-kor az Éjszakai rohanás Robert De Niro-val. Ha nem akartok filmet szóljon a South Park a Cool-on 21:00-tól isten Cartmen-el! A szar filmek kategóriájában indíthatjuk a Super size me-t m2-n 23:40-kor, csak hogy kibírjuk az éjszakai filmekig! Választhatunk kiváló, majdnem sz*r, és igazi szemét filmek közt.
A kiváló kategóriában: ViaSat 02:45 Marvin Szobája Leonardo Di Caprio fergeteges alakításával.
A majdnem sz*r csoport első helyezetje az eredeti Amityville horror az MGM-en 2:40-kor
Ha pedig igazi szemetet akarunk nézni, akkor TCM Zöld nyálka 02:30-kor. Sztori: "Ebben az űrbeli műben csápos szörnyek veszélyeztetik a Földet egy olyan pusztítás során, melyet a zöld nyálka okoz, mely egy rakéta fedélzetére csúszik-mászik. Meg van-e átkozva a bolygónk?" Védelmére legyen mondva 1968-ban készült:)



Jó mulatást!!

527.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 9., csütörtök 9:53

Megálmodtam! Két malacunk lesz!!!

Az új hölgyike neve Ágika.
És éppen így néz ki.
update: a félreértések elkerülése végett még csak tervben van a megszerzése, a nevét is csak megálmodtam. Ő az álommalac:) De olyan cuki, annyira okos kis pofijuk van..és az a tappancs!!!!!

525.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 7., kedd 21:40

én is én is...egy kis kikapcsolódás
nem mintha nem tudnám:)

A ragaszkodó

Kulcsszava: Nagylelkűség
Jele: Tűz
Eleme: Tűz
Polaritása: yang
Égtáj: Dél
Száma: 9
Évszak: Nyár első napjai
Színei: bíbor, vörös, lila
Ékkő: rubin, jáspis
Alak: kerek, gömb
Illat: rózsa
Szimbolikus állat: Tigris (szájhős)

Ragyogás, ép elme, ész, siker, kívülről kemény és hajthatatlan, belülről gyenge. Nem tud egyedül élni. Nagylelkű, de nem ész nélkül adakozik. Egyenes jellem.

Karakterszám: 1

Félénk, zárkózott. Érzelmeit visszafojtja, de szenvedélyes. Tartózkodó, de erőteljes, erős egyéniség. Visszafogott, segítőkész. Gyakran érdektelen, sokszor megközelíthetetlen.

Energetikai szám: 4

Pozitív oldala: Csendes, visszafogott, megbízható, segítőkész, udvarias, nem hagy félbe semmit, szereti, ha zajlik az élet.

Negatív oldala: Könnyen befolyásolható, igénye a folytonos mozgás, nem szeret otthon lenni, nem is igénye az otthon kialakítása.

Összegzés: 9.1.4

Ön szédítő és csábító. Alkalmazkodó természete van és bízik az ösztöneiben. Elsődlegesen tűz természete vezérli, amely hiúsággal, ám érzékenységgel és éleslátással áldja meg. Alkalmas vezető, aki ösztönző erővel rendelkezik. Ugyanakkor belső jellemzője a víz, amely kényszerhelyzetben elővigyázatossá vagy elszigeteltté teheti. Szüksége van barátai és családja támogatására és elismerésére, ha nehézséggel áll szemben, vagy krízishelyzetekbe kerül.

Lala és Balázs:
Ken

A nyugton maradó, a belenyugvó

Kulcsszava: Helytállás
Jele: Hegy
Eleme: Föld
Polaritása: yin
Égtáj: Északkelet
Száma: 8
Évszak: Tél
Színei: okkersárga, világosbarna
Ékkő: füstkvarc, achát, borostyán
Alak: nagy piramis
Illat: szantál
Szimbolikus állat: Bivaly (helytállás)

Megbízhatóság, állandóság, állhatatosság, csöndesség. Magány, ösztönös cselekvés. Bármilyen helyzetben helytállásra képes, mindenáron meg akar felelni. Túlzott elvárásai vannak önmagától. Csendes, de nem akarat gyenge. Magányos, nehezen nyílik meg. Szereti az ösztönös cselekvést. Megbízható, szereti az állandóságot.

Karakterszám: 1

Félénk, zárkózott. Érzelmeit visszafojtja, de szenvedélyes. Tartózkodó, de erőteljes, erős egyéniség. Visszafogott, segítőkész. Gyakran érdektelen, sokszor megközelíthetetlen.

Energetikai szám: 9

Pozitív oldala: Lobogó energiák feszítik, munkamániás, jó társasági ember, szeretetre méltó és barátságos.

Negatív oldala: Extravagáns, hivalkodó, lobbanékony, meggondolatlan, ösztönei irányítják.

Összegzés: 5.1.9

Gyakran tűnik kiszámíthatatlannak és hivalkodónak. Az emberek sokszor kerülnek ösztönös lénye hatása alá. Hajlamos a hencegésre, mind stílusában, mind értékes ötleteivel kapcsolatban. Ám amikor az emberek alaposabban megismerik, víz természete jobban kitárulkozhat. Elővigyázatos és filozofikus, számos esetben visszahúzódó. Igazából szeret a dolgokra szélesebb távlatból tekinteni, ám felmerülő gondolatait és ötleteit nem feltétlenül osztja meg környezetével. Elsődleges törekvéseit az 5-ös föld természete határozza meg: elérhető és földi célokat lát maga előtt. Félelmetes akaratereje van, és szeret mindig a középpontban lenni.

Meli:

Tui

Az örömteli

Kulcsszava: Öröm
Jele: Száj
Eleme: Tó - Fém
Polaritása: yang
Égtáj: Nyugat
Száma: 7
Évszak: Ősz
Színei: fehér, arany, aranysárga
Ékkő: gyémánt, opál, jade
Alak: hosszú, keskeny, vonalszerű
Illat: jázmin
Szimbolikus állat: Hal (szerencse)

Boldogság, csendes öröm, élvezet. Örömöt adni és befogadni tudó. A tragédiában is a jót keresi. Jó komikusi képességek. Nem nagyravágyó, sikeres, kiegyensúlyozott.

Karakterszám: 8

Halk, csendes, magába forduló. Sok a művész ebben a karakterben. Szereti a szabadságot, a kötetlenséget. Mohó, gyakran fanatikus. Korán érik, az önfegyelem gyenge pontja. Létszükséglete a saját élettér.

Energetikai szám: 4

Pozitív oldala: Csendes, visszafogott, megbízható, segítőkész, udvarias, nem hagy félbe semmit, szereti, ha zajlik az élet.

Negatív oldala: Könnyen befolyásolható, igénye a folytonos mozgás, nem szeret otthon lenni, nem is igénye az otthon kialakítása.

Összegzés: 7.8.4

Képes gazdagon felhalmozott tapasztalatait bármiben hasznosítani, amibe belefog. Ez megértővé és ugyanakkor remek szónokká teszi. Stílusos, független és elbűvölő. A felszínen csendes, segítőkész, udvarias ember képzetét kelti, aki megbízik másokban és megtartja szavát. Ám igazi énje gyakran félénk, visszahúzódó és barátságtalan. A 8-as föld karakternek szüksége van energiakészletei feltöltésére és a történetek számbavételére. Eltántoríthatatlan, csökönyös és céltudatos.

524.

Bejegyezte: Bejja 21:21

Az egész úgy kezdődött, hogy az apukám nem tudott felállni, menni, lépni, az egész bal lába zsibbadt és nem tudott ráállni. Elküldték mindenféle rövidítéses vizsgálatra, ahol kiderült hogy gerinc problémája lehet, és valószínűleg a már meglévő érszűkület a lábában is okoz (elég komikusan hangzik) némi fennakadást.
Kapott hát beutalót az érklinikára, és ha jól emlékszem valamelyik bejegyzésemben, háborogtam is, hogy május vagy június elején foglalhattunk időpontot október 07-re, azaz a mai napra.

És akkor a mai nap eredménye:

Fél háromra ment apu a Bajcsy kórházba, fél ötkor még nem vizsgálták, aztán öt óra után végre elvégezték az alap vizsgálatokat, majd pánik, azonnali érfestés, vizsgálatok, éjfélig benn is marad mert csak azután húzkodnak ki belőle minden nem odavaló kis műanyagot. Jah, és mivel nagyon nagy a baj, ezért jövőhéten meg is műtik!! Mert hogy SÜRGŐS ESET!!
Azt elfelejtettem mondani, hogy az érelzáródás nem a lábában van, hanem a mellkasában és a gyomránál!

Vajon, ha ezalatt a négy hónap alatt bármi történt volna vele, mert ebben a kib*szott országban egy halom fekália az egészségügy, akkor ki vállalta volna a felelősséget!!!!

Kicsit ideges vagyok.

523.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 5., vasárnap 16:22

Nézzetek le de szerintem az egyik legszebb Disney betétdal...rendesen belekönnyezek akárhányszor megnézem.



lehet nem múlt el a több évtizedes orosz tanulás nyoma. Gyönyörűűűűűűű...

Как узор на окне
Снова прошлое рядом,
Кто-то пел песню мне
В зимний вечер когда-то.
Словно в прошлом ожило
Чьих-то бережных рук тепло,
Вальс изысканных гостей
И бег лихих коней.
Вальс кружил и нёс меня,
Словно в сказку свою маня,
Первый бал и первый вальс
Звучат во мне сейчас.
Зеркала в янтаре
Мой восторг отражают,
Кто-то пел на заре
Дом родной покидая.
Будешь ты в декабре
Вновь со мной дорогая….
magyarul:

olaszul

és franciául

mindegy milyen nyelven.

522.

Bejegyezte: Bejja 15:07

Ma majdnem kiraboltak az Astoria aluljárójában reggel fél nyolckor munkába menet. Az egyik fickó a táskám rángatta, a másik engem. Ráb*sztak, mert magamat is megdöbentettem azzal, hogy nem megijedtem, hanem valami olyan féktelen düh öntötte el az agyam, ordítottam mint az állat, de szinte nem is a saját hangomon. Aztán telefonon bepötyög a rendőrség száma. Mire a második gombot lenyomtam az egyik kannibál már a Dohány utcánál járt. Ami nagyon felbosszantott, az két pasi aki ezt halál nyugodtan végignézte. Na amikor lehiggadtam kaptak azok is.
És hogy teljes legyen a reggel a Liget térnél a hajléktalanok közt volt némi hajcihő...éééééééés igen éppen előttem bírta combonszúrni a nőjét az egyik. A vita oka egy féldecis volt.
Két buszból kettőn volt hajléktalan, tehát kettőből két alkalommal kellett a hányingerrel küzdenem. Nem vagyok hajlandó ezért fizetni. A metrón legalább nincs ilyen...inkább a bunkó biztonságiak.De komolyan.
És hogy legyen vidámság is:

itt Stökink és Gyulánk!!



Ha végigtoltuk a Guitar Hero3-at a rockband jön. Sztem remek csapat lennénk Pezusékkal, de az is lehet erre bevennénk még néhány jelentkezőt.

521.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 4., szombat 12:42

Minden nyúlrajongónak kötelező. Hálálkodni Anee-nek kell. Csak megsúgom, hogy "lőőőőőőőőőőőőőőjétek a nyulakat!"




Games at Miniclip.com - Rabbid Droppings
Rabbid Droppings

Fire plungers at the Rabbids to knock them off the ledge.

Play this free game now!!

520.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 2., csütörtök 13:58

Boldog (abb) Fülinapot OBi!

519.

Bejegyezte: Bejja 12:46

GH3 pezával Aneevel




és egy kis Animecon Lala módra.


a fényképekért a felelőség nem engem terhel, hanem a telefont amivel készült.

518.

Bejegyezte: Bejja 12:16

"jaj főnök, ez rosszabb mintha nem lépsz szintet a world of warcraftban" (Timothy McGee NCIS)

Igen igen..újabb e-sportos mondanivaló, kiköhögni való, kihányni való....stb stb.
A probléma továbbra sem változott.
Vannak akik sok pénzt akarnak keresni, kis munkával, nagyon gyorsan, mindegy hogyan. Vannak akik sok pénzt akarnak keresni de rááldozzák az időt a tudást, és vannak akiket nem mozgat a pénz mégis rááldozzák az időt a tudást a mo-i e-sport előrelépéséért.
Újabb közhely halom ugye???
Újabb semmitmondó érvek és ellenérvek.

Szúrjuk ki a szemüket apróságokkal, mert annak is örül a marha. Csináljunk úgy mintha fenomenálisan nagy dolgot vinnénk véghez. Csodáljanak és imádjanak érte.
Aki tegnap barát az ma csak zavaró körülmény.
Újabb közhely.

Milyen elegem lett egy perc alatt mindebből.
Kissé érthetetlen monológomért elnézést.

És akkor jó tanács az OBi élő példájával hogyan ne csináljunk dolgokat, ha a csapatunknak megfelelő marketinget szeretnénk kiépíteni.

a résztvevők:
1. Én magam
2. Egy nagy sportszergyártó cég
3. Bugbear
4. a mo-i e-sport vezető oldalcsoportja

4-es számú tag oldalain megjelenik a következő hír.:http://totalcs.hu/hirek/2008-10-01_oktober_19_hivatalos_bejelentes
1. számú nem annyira nagy örömmel de felhívja a 2.számút hogy hát lesz ez az izé amire de jó lenne ha már nagy sportszergyártó cég holmijában mehetnénk. Mert hogy mekkora öröm már egy sport napon részt venni.
2. számú nagy örömmel fogadja a hírt, de az idő rövidsége miatt nemet kénytelen mondani.
1. számú elkeseredik, de mivel kíváncsi alkat és tudja 3. számú ott dolgozik amely cég biztosan részt vesz eme eseményen, és 3. számú mint tudjuk fontos része ezeknek az akcióknak, hát rákérdez.
3. számú válasza igen meghökkentő. "már régóta tudok róla, de nem a lan-os részéről, arról szinte semmit" Nos 1. számú kissé ingerült lesz, mert a szinte semmi is elég lett volna némi marketing büdzsé növelésére.
És ha nem is invite csapat az OBi egy nap eltöltése egy ilyen helyen elég kellemes és brand építő.

Kedves csapat managerek! Így ne működjetek. Az info áramlás a legfontosabb tényező. köszi a figyelmet.