524.

Bejegyezte: Bejja , 2008. október 7., kedd 21:21

Az egész úgy kezdődött, hogy az apukám nem tudott felállni, menni, lépni, az egész bal lába zsibbadt és nem tudott ráállni. Elküldték mindenféle rövidítéses vizsgálatra, ahol kiderült hogy gerinc problémája lehet, és valószínűleg a már meglévő érszűkület a lábában is okoz (elég komikusan hangzik) némi fennakadást.
Kapott hát beutalót az érklinikára, és ha jól emlékszem valamelyik bejegyzésemben, háborogtam is, hogy május vagy június elején foglalhattunk időpontot október 07-re, azaz a mai napra.

És akkor a mai nap eredménye:

Fél háromra ment apu a Bajcsy kórházba, fél ötkor még nem vizsgálták, aztán öt óra után végre elvégezték az alap vizsgálatokat, majd pánik, azonnali érfestés, vizsgálatok, éjfélig benn is marad mert csak azután húzkodnak ki belőle minden nem odavaló kis műanyagot. Jah, és mivel nagyon nagy a baj, ezért jövőhéten meg is műtik!! Mert hogy SÜRGŐS ESET!!
Azt elfelejtettem mondani, hogy az érelzáródás nem a lábában van, hanem a mellkasában és a gyomránál!

Vajon, ha ezalatt a négy hónap alatt bármi történt volna vele, mert ebben a kib*szott országban egy halom fekália az egészségügy, akkor ki vállalta volna a felelősséget!!!!

Kicsit ideges vagyok.

7 Response to "524."

Cinkapanka . . . Says:

Ha vhol egy szimpla háziorvosi vizsgálatra 3 hetet kell várni, már meg sem lepődök a többin.

Holnap megyek bőrgyógyászatra egy anyajegy miatt. Kíváncsi vagyok, h ott mi lesz.

Jobbulást apudnak! *ölelés*

Névtelen Says:

Javulást apudnak! :megolel:

Bejja Says:

köszi csajok <3

JaB-En Says:

kiakasztó.

Annak idején annyit mondtam az exemnek: "nem kell, hogy te légy a legjobb, a legokosabb orvos a világon, elég ha odafigyelsz a betegeidre."

a Jóisten vigyázzon édesapádra, és minden rendben lesz!

Bejja Says:

köszi bátyó. Én is vigyázok rá, besegítek a teremtőnek a melóban:)

Srakker Says:

Jobbulást neki! (Okosságok mellőzve.)

Bejja Says:

*megölel* *nyüff*