Bejegyezte:
Bejja
9:43
Amit ma magyar e-sportnak csúfolunk, pár évvel ezelőtti megtapasztalásomhoz hasonlóan, továbbra sem több egy apró bilinél amiben a szenny hihetetlen mennyiségét tapicskoljuk egymásra. A helyszín nem változik, max. a figurák cserélődnek a játszmában.
A problémát mindenki látja, véleményezi, majd folytatja ott ahol a többiek. Nincs kivétel, ezalatt magamat is értem, annak ellenére, hogy megpróbálom egy objektív nézőpontra kényszeríteni a gondolataim, (bazso-nak ez sokkal jobban sikerül, mert már megtanult kevésbé kötődni érzelmileg, emberekhez, helyzetekhez. Ez bizony irigylésre méltó.)
Szóval a tények. Több kezdeményezés is napvilágot látott az elmúl években, hogy egy nagy szervezet vagy oldalcsoport alá vonja az e-sportolókat. Természetesen jó magyar szokás szerint zömében sikertelenül, aminek, milyen meglepő, emberi okai voltak. Lásd OGC és TOTALGAMING hihetetlenül elb*szott kapcsolata. (Itt visszatekintve senki sem ártatlan áldozat, mindenkit kizárólag a pénz mozgatott, véletlenül sem a közösség építése) Az Infinity Skills által létrehozott MESE használható lenne ha végre arra fordíthatnák az energiákat hogy építsenek, nem arra hogy védekezzenek. A másik mese, még folyamatban van, de reméljük ez év szeptemberéig (bár az ígéret február végére szólt) abból is lesz valami, mégpedig úgy hogy az minden magyar játékos közösségnek épülésre legyen. Legkellemesebb csalódást az OGC és az MESE (inf féle) okozta. Sanci Adrika, és NewZoo, olyan szívvel épít, amit bizony nem támadni hanem támogatni kellene. Jó lenne ha mindenki megtudná, mit meg nem tesznek, önzetlenül. De hogy értsétek egy példa.
Kedd reggel 9:00
msn ablakban egy kérdés egy starcraft (nem cs-s nem css-es nem codos) játékos-tól:
-tudnál segíteni? Kellene valami szponzor, egy cseh Lan-ra, már írtunk mindenkinek, de nem nagyon jött válasz. :/
- Mennyi kellene és mikorra?
- x összeg és péntekre
Közben telefon felvesz:
-Bélám lenne egy cseh Lan SC wc3, de a srácoknak nincs rá pénzük!
-mennyi kellene és mikorra?
Email megír az Sancinak egy gyors telefon után:
-a fent említett kéréssel
-mennyi kellene és mikorra?
És mindenhonnan pozitív a válasz.
kedd14:00
NewZoo (Béla): gyerekek az egyesületben most nincs annyi, de ha kell zsebből én ennyit és ennyit tudok adni, majd valahogy lerendezzük.
Sanci: Átbeszéltük, akkor az OGC fizeti a srácoknak a LAN-t, a kérés hogy live blogoljanak és persze nyerjenek!
Hát nyertek. Négy érmet hoztak el erről a LAN-ról.
KLIKK!Hiszem hát hogy vannak emberek akik képesek tenni, ezért a kis biliért, hogy tisztuljon a tartalma. De ameddig a kérdés az, hogy miképp tegyük őket tönkre, addig nem tudom meddig lesz kedvük hozzá.
később folyt. a css válogatottal, és nyári LAN-okkal.
kapcsolodó oldalak:
OGCreplays.huInfinityskills
Bejegyezte:
Bejja
19:06
A mai és a tegnapi napom meghatározó momentuma a fejfájásnak álcázott migrénség.
A newzoo-nál tartott ICL megbeszélésbe oltott grillparty fergetegesre sikerült, valahogy nem hiányzott "a karótnyelt zabszem a seggbe sznob" Oliva hangulat, ahol a képek alapján ciki ha nem veszed magad és a többieket komolyan. Mielőtt bárki kérdőre vonna, volt szerencsém hasonló megbesszéléshez, ahol egy óra után jött rá a bohóc, hogy nem véletlenül vagyok ott.
Most jelenleg két csapat irányítsát nyertem meg bazsoval koalicióban, Prosy és Newzoo segítségvel. Egyenlőre a lányok többet tettek le az asztalra, de persze várjuk meg míg az álomcsapat összeszedi magát.
A fiú csapat:
InfinitySkills
Dhizzy (Magyarország legjobb, legnagyobb szívű legkedvesebb játékosa)
beny (Bencus, aki megmondja a frankót)
Npp (akit nem ismerek, de ha Stawi-ból indulok ki, Őt is megszerettem)
Rikkáj
Resist
A lányok:
Provocateam
Fille (ofők gyöngye)
Dijju (a skill-es csaj)
Vik (aki egyre jobb)
Kingu (aki azt hiszi már jó, de csak lesz)
Panyi (provocateamami)
és egy hatodik aki még nem tudjuk ki lesz.
Szóval legközelebb vácon játszanak, az egyiktől sima győzelmet várok, a másiktól becsületes helytállást.
kb. ennyi:)
ja és Apacsnak és a gigabyte-nak köszönjük hogy játszottak a lányokkal...
éééééééés POMÁÁÁZ (most Prosy és Kevlár összecsapja az öklét, mert ha nem......!!!!)
Szerelmes vers
1.
Ha lenne föld, ki fölfogná s belehülyülne,
hogy terméketlen s magtalan világ,
s örök sodrásban, ölelve-menekülve,
haláltalanul gyújtja meg magát,
s ha lenne ember, ki ölelve, szégyenülve
túlélné magát a pusztulást,
akarhatna-e, vágyhatna-e többre
és jobbra, mint én – lakatlan, senki földje –
súrlódok, gyúlok szerelem után!
2.
Ha nem lennél, rájönnék, s kitalálnám
egymás után az arcod, a szemed,
ha nem lennél, félnék, de szorongásomból árván
megmintáználak, mint az ember az isteneket,
s ha nem lennék, csak volnék, hogy fölismerj, s így legyek:
megszülnélek magamnak, mint Föld az embereket.
3.
Azt akarom, mert szeretsz, benépesüljek.
Legyek füvem, mézem, csorgó borom.
Mezők szaggassák arcom, gyöngyözzön liget
szememen, gyötörjön gyönge gyom.
Szökjön föl felhőkarcolóhajnal, híd-alkonyat,
s ha mellemben a dél időm elveri,
bennem emberek éljenek-haljanak,
s legyen, aki arcom, munkám, szerelmem
megőrzi és tovább műveli.
Elemésztő lélegzetvétel.
Jó reggelt!
és reggeli mese az ódagyártótól...
Az ezüstkirály
Hol volt, hol nem volt, messzi sivatag közepén álló palotájában élt egyszer egy király. Kapzsi király volt, csak úgy harácsolta a fényesebbnél fényesebb kincseket: aranyat, gyémántot, smaragdot, és minden egyéb drágaságot – legfőképpen azonban az ezüstöt szerette.
Ezüsttel hímzett palástjában üldögélt álló nap ezüsttrónusán, s folyton csak azon törte a fejét, hogyan tehetne szert még több ezüstre. Mert hogy szavamat ne feledjem, minél több ezüstöt kuporgatott össze, annál kapzsibbá vált.
Vénségére aztán odáig jutott, hogy önteltségében Ezüstkirálynak nevezte el magát, s egész palotáját ezüsttel boríttatta be. Ezüstből voltak a termek és a folyosók, ezüstből a szolgák szerszámai, ezüstből öntött illattalan virágok díszelegtek a királyi virágoskertben, s még a sivatag homokját is ezüstporral szóratta be szemhatárig, hogy amikor reggelenként kinéz ablakán, a legszebb látványban lehessen része.
Ha lehet, még a palota mellett hömpölygő lusta folyam vizét is ezüstté varázsolta volna, de erre már neki sem volt hatalma. Ám ha a színét nem is, nevét egy rendeletben azért mégis csak Ezüst-folyamra változtatta.
De ő még ezzel sem elégedett meg; telhetetlenségében minden álló nap az istenekhez fohászkodott, hogy fogadják kegyeikbe, és töltsék meg kincstárát a világ összes ezüstjével. Egyik éjszaka aztán álmot látott, amiben egy hatalmas madár emelkedett fel a sivatag homokjából, és városnyi méretű, színezüst tojást hagyott maga után.
Mikor a király felébredt, tüstént szolgái után kiáltott, mert bizonyosra vette, hogy álmát az istenek bocsátották rá kitartó fohászai jutalmául. Karavánt szereltetett fel negyven, élelemmel és aranyrudakkal megrakott tevével, kiválasztotta negyven legmarkosabb szerecsen testőrét, és még aznap útnak indult. Palotáját elhagyva előre dörzsölte a tenyerét, hogy milyen gazdag és híres király lesz, amikor rálel majd a kincsre.
Eleinte a lenyugvó Nap irányába haladt az Ezüst-folyam mentén, de három nap múlva a türelmetlen király parancsot adott a folyópart elhagyására. Hiába kérlelték emberei, hiába figyelmeztették a sivatagban rejlő ezernyi veszélyre, ő kapzsiságában hajthatatlan maradt.
Újabb három napon át vándoroltak a kietlen homokdűnéken át, a kegyetlenül perzselő Nap alatt, mikor is alkonyat idején egy hegyet pillantottak meg a távolban. S láss csodát, a hegy oldala ragyogó ezüstszínben tündökölt.
A király örömében összecsapta a tenyerét, mert biztosra vette, hogy a kegyes istenek közbenjárására máris rálelt az ezüstmadár tojására. Testőrei kimerültek voltak az egész napos vándorlástól, és arra kérlelték, hogy adjon nekik egy kis pihenőt, ám ő nem engedett. Így hát éjszaka is folytatták útjukat, mert a király kapzsiságában már másnap reggel magáénak akarta tudni a kincset.
Ám ahogy a hegy lábánál rájuk virradt, rémülten látták, hogy a csillogás bizony nem a tojástól származott. Haramiák egész serege táborozott a hegyoldalban, s a páncéljukon megtörő napfény ezüstözte be őket. Ahogy aztán meglátták a karavánt, tüstént lóra kaptak, és rájuk rontottak.
Hiába küzdöttek vitézül a szerecsen testőrök, egy perc sem telt bele, és mindannyiukat levágták. Vezérük parancsot adott a haramiáknak, hogy hajtsák el a karaván aranyrudakkal megrakott tevéit, és az Ezüstkirály elé rúgtatott. Végignézett a reszkető királyon, gúnyos mosollyal meghajtotta a fejét, aztán megfordította lovát és emberei után iramodott. Nem telt bele sok idő, a király már a lovak felverte porfelhőt sem látta.
Ott ált az Ezüstkirály étlen-szomjan a kietlen sivatag közepén, az egyre erősebben tűző Nap alatt. Tanácstalanságában végül úgy döntött, megnézi a haramiák táborhelyét, hátha maradt ott valami, amivel csillapíthatná egyre erősödő éhségét.
Felbaktatott a hegyoldalon, s ha ételt nem is, de egy obszidiánkövekkel kirakott kávájú sivatagi kutat talált, amiből legalább a szomját olthatta. Azután behúzódott egy szikla árnyékába, és balsorsán kesergett, ami miatt ilyen nagy bajba került; s ahogy ott üldögélt, a nagy melegtől lassan elbóbiskolt.
Csillagpalástba burkolózott már az égbolt, amikor felébredt. Megdörzsölte a szemét, és ámulva látta, hogy pár lépésre tőle, a földön egy ragyogó ezüsttojás fekszik. Nem volt ugyan olyan hatalmas, mint álmaiban, de halandó ember még így sem tudta volna karjaival körbeérni.
Azon nyomban kiröppent az álom a szeméből, és jókedvűen felpattant, hálát adva az isteneknek, akik mégis csak meghallgatták fohászait. Kitárt karral szaladt a tojáshoz, hogy megérintse, de a kút kávájában megbotlott, és a sötét vízbe esett. Mert nem ezüsttojás volt az, amit látott, hanem a kút hűs vizében fürdőző telihold, aki ijedtében ezer szilánkra tört, úgy menekült vissza égi birodalmába.
Kétségbeesetten kapálózott a vízben a király, de mindhiába – úszni nem tudott, és díszes selyemruhái kígyókként tekeredtek a testére. Csak süllyedt és süllyedt a fekete vízben, s már számot vetett életével, mikor egy áramlat magával ragadta.
Egy fürge patakocska sodrásába került, ami barlangokon és alagutakon keresztül kanyargott a sötétségben. Az alagutak mennyezete hamarosan megemelkedett, s a király végre levegőhöz jutott. Szerencséje folytán valahogy sikerült belekapaszkodnia egy ki tudja honnan odavetődő, vaskos faágba, és akkor már a vízbefúlás sem fenyegette.
Nem tudta, milyen sokáig tartott az út, mert a patakocska csak kanyargott a vaksötétben, és úgy tűnt, soha nem fog kibukkanni a felszínre. Néha derengő fényeket látott, amit barlangok mennyezetéről függő kék cseppkövek árasztottak, de olyan magasan voltak a cseppkövek, hogy nem tudott beléjük kapaszkodni. Végül, bármennyire félt is, felülkerekedett rajta a kimerültség, és elnyomta az álom.
Mikor felébredt, egy aprócska oázis tavának partján találta magát. A tóba keskeny folyó torkollott, s néhány kiszikkadt fa árválkodott körülötte.
A király hálát adott az isteneknek, és mivel szomjúság gyötörte, a vízhez hajolt. Ám a tavacskának keserű volt a vize, mint az ürömé, és az Ezüstkirály kétségbeesetten jött rá, hogy se étele, se itala, és még azt sem tudja, hogy merre van.
Bárcsak soha nem indultam volna el a palotámból, kesergett. Akkor nem lennék ekkora bajban, mint amilyenben most vagyok. Itt fogok éhen és szomjan halni a sivatag közepén, mint egy koldus, távolt az otthonomtól, ahol mindenem megvolt, s ahol király lehettem.
Így búslakodott az Ezüstkirály a névtelen oázisban, hátát egy fa törzsének vetve. Elindulni nem volt mersze, mert félt, hogy a kegyetlen sivatag elveszejti, de azt is tudta, hogy ha marad, előbb-utóbb étlen-szomjan vész. Végül aztán csak elszánta magát – egy lapos kavicson megpörgetett egy faágat, az istenek kegyelmére bízta magát, és elindult az ág kijelölte irányba.
Nappal a homokdombok árnyékában aludt, s éjszakánként haladt tovább, amikor enyhült a halálos forróság. Eleinte még számolta a napokat, de ahogy egyre elcsigázottabbá vált, nappalok és éjszakák összemosódtak előtte. Egy hajnalban aztán, amikor már teljesen lesoványodott, és szánalmas mivoltában nem is emlékeztetett egykori önmagára, csillogást pillantott meg a messzeségben.
Hát csodák csodája, ott tündökölt a pompázatos ezüsttojás. Akkora volt, mint egy város; friss szélben hajladozó, kókuszdióktól dúsan roskadozó pálmafák övezték, és tiszta, kék tó feküdt mellette, mint egy darabka földre hullott égbolt.
A király könnyezni kezdett megkönnyebbülésében, s mivel teljesen kiszáradt már a vándorlásban, vörös homokszemek peregtek a szeméből. Megmaradt erejét összeszedve továbbvánszorgott, ám hiába – a tojás egyre csak távolodott, és ő nem bírta utolérni. Egyszer aztán elhomályosult, és mintha a Nap szárította volna fel, hirtelen elenyészett.
Összetörten roskadt a homokba az Ezüstkirály, mikor rájött, hogy délibábot követett, és elátkozta magát a kapzsiságáért, ami a halálba vezette. Forrón tűzött rá a nap, és őt nem érdekelte többé semmiféle tojás: azért fohászkodott már csak az istenekhez, hogy kíméljék meg nyomorult életét, és vezessék vissza otthonába. Abban a pillanatban könnyű szellő támadt, ami friss víz illatát hozta magával.
A király erőt vett magán, tántorogva felemelkedett, és egy hosszú, kék szalagot pillantott meg nem is olyan távol, a homokdombok között. Ha délibáb, hát délibáb, de ha nem, akkor talán még van reményem hazatérni, gondolta, s reszketeg lábbal elindult a kék szalag felé.
S láss csodát, az nem csalta meg, mint a varázslatos ezüsttojás, hanem egyre szélesebbé vált. Amikor a folyó partjához ért – mert folyó volt az a sivatagot díszítő kék szalag - térdre rogyott, ivott a tiszt vízből, aztán a kimerültségtől mély álomba merült.
Sülő hús ínycsiklandó illatára ébredt, s amikor kinyitotta a szemét, három idegent pillantott meg maga mellett, akik egy jól megrakott tüzet ültek körül. A tűzön nyársra húzott birkacombot forgattak, annak volt ilyen finom illata. Nem messze egy kis bárka ringatózott a vízen, ami temérdek ezüsttel volt megrakva.
Az idegenek illőn köszöntötték a lerongyolódott királyt, és maguk mellé invitálták, hogy megosszák vele ételük. Elmesélték neki, hogy kereskedők, akik távoli országból hajóztak erre a vidékre, mert úgy hallották, hogy él itt egy kapzsi király, aki mindent megad egy kis ezüstért. Miközben aztán bárkájukkal a folyamon hajóztak, meglátták a parton fekvő szerencsétlent, és kikötöttek, hogy segítsenek neki.
A király szeméből örömkönnyek potyogtak, amikor rájött, hogy véget értek hányattatásai. A víz, aminek partján ültek, az Ezüst-folyam, s a három vándor kereskedő bárkáján könnyedén hazajuthat. Dehogy foglalkozott ő már a bárkán felhalmozott temérdek ezüsttel – csak azon örvendezett hogy hamarosan újra otthonában lesz. S amikor útra keltek, úgy húzta az evezőket, hogy útitársai igencsak elálmélkodtak buzgóságán.
Három nap, három éjszaka hajóztak napkelet felé a folyamon, s az egyik hajnalon a királyt csodálatos látvány fogadta. Mert a felkelő Nap, mint egy hatalmas madár, lassan kibontotta fényszárnyait a látóhatár mentén – s ahogy a magasba emelkedett, mint valami hatalmas, ezüst tojás, ott tündöklött alatta a palota.
Bizony hullottak a király szeméből a könnyek, amikor belépett a tróntermébe. Szolgái ráadták palástját, elfoglalta ezüsttrónusát, és maga elé hívatta a három kereskedőt. Azok reszketve borultak térdre, mikor megismerték, mert még emlékeztek rá, hogyan nevezték kapzsinak, és azt hitték, nyomban lefejezteti őket. Ám a király ehelyett annyi drágakővel halmozta el mindhármukat, ami sokkal többet ért a bárkájukon hozott ezüstnél.
Aztán kihirdette nagylelkű akaratát, amiről azóta is ismert az egész világ szegényei között: hatalmas szobrot öntetett az isteneknek; minden ezüstkincsét szolgáinak és őreinek ajándékozta, hogy még a legutolsó kisinas is dúsgazdag emberré vált a palotában; az Ezüst-folyamot Hajnal-folyamnak nevezte át; virágoskertjét pedig olyan illatos rózsákkal ültette be, hogy annak sehol nem akadt párja.
Egész élete során nem hagyta el többé otthonát, és olyan nagylelkű királlyá vált, hogy még nemzedékekkel később is emlegették hírét. Azóta is sok szegény ember keresi az Ezüstpalotát a sivatagban, abban reménykedve, hogy ott talán ők is meggazdagodhatnak, de bizony mondom nektek, még senkiről sem hallottam, akinek sikerült volna megtalálnia.
"Tegnap meglestem Resisték meccsét és picit, szomorú vagyok, mert megint itt vannak, megint az ország első számú csapata lesznek, de valahogy semmi nem fog változni... Ők mennek külföldre, ha megint minden szép a többi magyar player meg szopja a lófaszt..."
khmm....most komolyan, nem arról kellene szólnia, hogy végre megint van aki jó, aki talán mehet külföldre, és elérhet valamit? Tessék utánuk csinálni. Tehetség és akarás. Érettség és alázat...(na jó ezekre még gyúrni kell) Mindenkinek van lehetősége arra hogy jobb legyen...
De nem tudom elégszer emlegetni pl. a gigabyte-ot. Kicsik még de akarnak mennek, átvészelnek sok mindent és hajtanak. Mert úgy mint egykor resisték a legjobbak akarnak lenni, és ugyanúgy ahogy az OBi elbukott százszor ezerszer az ancients-el szemben, úgyanúgy fognak ők is milliószor elbukni. De ez erről szól, mint minden sport. Tehetség akarat alázat.
Vagy ott vannak a lányok a Provocateam-ből. Példát lehet venni róluk kiatartásból.
Szóval inkább örüljünk hogy vannak példaképek, ancients old, OBi (Inf) ... és nem hisztizni kell.
Bejegyezte:
Bejja
16:35
Kaptam
Lalától szép virágot, Anyák Napjára.
Melcsi még nem jött haza, de nem tartok attól hogy üres kézzel jönne, már csak azért sem mert apum ebédet küld vele.
Egész nap a céges marketing terven ücsörögtem, a jóleső takarítás és mosás helyett, aztán amikor már elviselhetetlenné fokozódott a fejfájás, úgy gondoltam egy finom ki alvás jót tesz majd. Tévedtem, most a mosott sz*r kategória érvényesül, bár a kedvem egészen jó.
Azt hittem két hónap alatt hozzászokom, hogy Balázs, habár többet van itthon, mint otthon (ez azért aranyos) azért nem mindig van velem. Nem szoktam meg. Hiányzik. És az okot, ami miatt, azt még jobban nem Ezért úgy döntöttem lépek ez ügyben. (nem, nem vettem 1000 db
lottó szelvényt) hanem kicsit menedzseltem Önmagam. Ennek eredménye tegnap este érkezett egy telefonhívásnak álcázva, és ígéretet tett egy jövő heti megbeszélésre. Amennyiben számításaim beválnak, ez a mostani égető, kínos anyagi helyzetemen is sokat fog lendíteni.
Oh, tényleg, apróságok amik zavarják a szemem:
-még mindig nincs
munka szerződésem-a betegségem(emlékeztek vírus hasmenés) idejére nem fizetnek ki
-
kb. 4 ember munkáját szánják nekem (mindezt nem sokkal többért mint a minimálbér)
De persze majd ez is megoldódik, mit sír a szám, másnak munkája sincs...
stb stb...hagyjuk is ezt a témát mert csak ideges leszek és most nincs rossz kedvem, hát elrontani sem szeretném.
Inkább mesélek a jó dolgokról:
Balázzsal annyit nevettünk az elmúlt négy napban, amennyit szerintem egész együttlétünk alatt. Nagyon nagyon jó volt. A legjobb pedig hogy a Transformers-t még mindig imádjuk, és egymás társaságában élvezzük a legjobban, akár csak a fringe legújabb részeit.
Voltam egy
ÖKO-Tér nevű rendezvényen, ami igencsak tetszett, és ajánlom mindenkinek. Főleg a kisgyerekes családoknak, mert remek
elfoglaltság nekik is. (jelen esetben egy
bicaj versennyel egybekötve rendezték meg) Képek a
flickr-en.
Elmentünk a
GDF-re. Személy szerint nekem, jobban tetszett mint a tavalyi, mások ezzel szemben az ideit tartják gyengébb eresztésnek. Remek beszélgetéseken vettem részt, és érzem hogy G-San Dániel-el csak tudunk építeni valamit ezen az e-sport dolgon. Valaki végre (newzoo és a Pezus Anee páros mellett) megérti hogy Én nem a pénzt látom ebben az egészben, hanem a közösség építését, a gyerekek szellemi nevelését. Nagy szavak, de hiszek bennük. (enni meg majd fogok valamit :)) Ha nincsenek az idealisták, soha nem lép előbbre semmi, nélkülük/ünk nincs változás. De most látok valamit ami elindult...és annyira szeretném ha működne.
A lányok is jól haladnak, újabb meccsek, lassan itt a Váci LAN is. Bizalmam Fillében rendíthetetlen. A többieket imádom, kismamástól, hisztistől, papucsostól. Jövőhéten lesz pólónk!!!! :)
Más:
Buggal is beszélnem kell, sajnos nem valami jó lesz a téma, ha olvas akkor legalább felkészülhet valami frappáns magyarázattal ahogyan szokott. Nagy csalódás amikor azt a mondatot hallod, hogy semminek néz, nem igazán kedvel egy barátodnak tartott egyén. És ezt egy olyan szövegkörnyezetben, hogy: "ahogy beszél rólad, az jön le nem igazán kedvel, nem tart semmire"
Nah igen fájt. Hazudnék ha azt mondanám nem. De nincs bennem harag, csak értetlenség. Én szeretem Bug-ot, a hibáival együtt. Persze poén szinten felemlegetem pontatlanságát, az élethez való néha irreális viselkedését, de soha SOHA nem beszélnék róla tiszteletlenül ha pl. MUNKA vagy az E-SPORT a téma. Így most csak lesek ki a fejemből és azon tűnődöm foglalkozzak ezzel az egésszel vagy sem? Egyenlőre fagyasztom a témát. Mert szeretem azt a hülye fejét. Ennyi.
Az élet pedig szép. A holnap érettségizőknek sok sok szerencsét, főleg Dhizzykémnek, Peti5-nek és Kateecicának.
Tegnap miközben telefonáltam a kerti asztal mellett, egyszer csak "PLACCS!" és a falban levő cinkefészekből kiesett egy fióka. Megállt bennem az ütő, mégis mit kellene vele tenni, meg hogy túlélte- e vagy sem. Végigkérdeztem az összes ismerősömet, olyanokat is akik értenek a cinkékhez (pl csigu. aki remekül tömet ki karvalykákat). Közben megérkezett Meli, aki felajánlotta hogy "nájlon" kesztyűvel visszateszi, de nem érte el a fészket. Megvártuk Viktort (lányom párja) és együtt visszavarázsolták az addigra két darabra szaporodott kihullott fiókákat. 30 perc csend következett. Aztán újra kezdődött az ordibálás a fészekben. Megnyugodtam. Erre ma reggel mikor megyek, megint ott van egy fióka, de Ő már nem élt.
A newzoo-nál tartott ICL megbeszélésbe oltott grillparty fergetegesre sikerült, valahogy nem hiányzott "a karótnyelt zabszem a seggbe sznob" Oliva hangulat, ahol a képek alapján ciki ha nem veszed magad és a többieket komolyan. Mielőtt bárki kérdőre vonna, volt szerencsém hasonló megbesszéléshez, ahol egy óra után jött rá a bohóc, hogy nem véletlenül vagyok ott.
