569.

Bejegyezte: Bejja , 2008. december 8., hétfő 20:52

Aput ma hazaküldték a kórházból! MERT NINCS HELY! Van rajta kb. félméternyi vágás varrat egyebek, de NINCS HELY! Szerencsére elég jól van, este már egy tojás rántottát is megetettem vele, mert hogy élelmiszer fogyasztás terén mondhatni hiányosságokkal küzd, magyarán egy fél szelet párizsi is kihívást jelent számára.

Kicsit kimerült vagyok, és az agyam megállás nélkül a problémáim megoldásán jár, meg azon hogyan is írhatnék azokról az emberekről, akiket magamban csak suttogó barátnak hívok. Béna jelző és sztem vagy az jut eszébe valakinek, hogy sunyik, vagy az hogy valami állatszelídítők, pedig egyiknek sincs köze hozzá. Azokat hívom így, akik csendben is a barátaim, akkor is ha csak évente egyszer találkozunk, de valahogy ha szükségem van valakire, egy jó szót tőlük kapok, vagy azok akik csak tesznek értem, nem hangoztatva az áldozatot cselekednek, minden hátsó szándék nélkül, éppen hogy célozván arra ezt semmi másért nem teszik, csak azért mert szeretnek. És hihetetlen módon sokan vannak!!!! Azt hiszem, annyi "legjobb" barátnőm/barátom volt már, hogy kiürült a szó, elveszett a bizalom.
Nincs legjobb barátom, ha a szónak azt az értelmét vesszük, hogy akit a legjobban szeretek. Mind szeretem, máshogy, másképp. De ha rangsorolni kellene akkor inkább azt mondanám, vannak ketten akiknek külön kategóriájuk van, és vannak a suttogó barátaim. A többiek kedves ismerősök.
Annak a kettőnek és a suttogóknak köszönöm hogy vannak, legyen az fiú lány, pesti, vidéki, játékos vagy író, ékszerész vagy leendő divatdiktátor, esetleg tünde, troll, vámpír, diplomás, kolléga, rokon, company tag.

8 Response to "569."

MT Says:

helyes,tápold csak apudat ! fura én egyre kevesebb emberre használom a barát jelzőt,te meg már lassan mindenkire :D bár végülis te vagy az optimista

fillemille Says:

Máté ne negatívkodj, szerintem neked is ott vannak barátok csak épp csendben szó nélkül de ha baj lenne vagy szükséged lenne előkerülnének azok akiknek télleg számítasz és ez fontos. Szerintem legalább is nem csak akkor kellenek a barátok mikor minden jó és szép...hanem akkor amikor semmi sem jó. Vagy valami ilyesmi :)

Just a Nasi... Says:

jaja apudat ápold és még mindig szorítok neked hogy tuléld ezeket a napokat. A barátok dolog pedig hát igen egy ujabb pontot ismertem meg :). Thx

fillemille Says:

Ja azt elfelejtettem hogy apudnak még mindig jobbulást... És az egészségügy még mindig szánalom...:)

Cinkapanka . . . Says:

Kitartás! Minden problémára van megoldás.
Jobbulást apudnak! :*

Panyi Says:

Akkor most már ide írom, hogy viszontszia másik "öreglány"! :) Apudnak jobbulást. És a barátok dolgoban van amiben Mátéval értek egyet, van amiben Nikivel. Nekem nincs belőle sok, de ez inkább miattam van! :) Én vagyok antiszoc ... :P :)

Névtelen Says:

:* :megolel:

Írtam esemest, megkaptad? :)

A béke nagykövete Says:

nem:( de ez annak tudható be hogy a lányomnál van a telefonom, és két napja nem kapcsolta be:)