573.

Bejegyezte: Bejja , 2008. december 13., szombat 8:56

Természetesen nézek tv-t, mert szeretem, hiába tudnám dvd-ről megnézni a filmeket, inkább a reklámokkal teletűzdelt verziót választom, és már napokkal az aktuális film előtt izgulok, hogy megnézhessem, hazaérjek rá időben, Balázzsal együtt nézhessem, moroghassunk, vagy éppen fogadást köthessünk arra, mikor dobnak bele reklámot, és számoljam a keno sorsolás alatt az egyforma színű golyókat (eddig 7 db rózsaszín egymás után a csúcs).
Nem találok magyarázatot, hogy miért. A bíbor folyók mindkét része valahol ott figyel a polcon és csak arra vár már évek óta, hogy újra nézzem. Ehelyett Én megvártam az RTL TV2 páros vicces megoldását, miszerint a második rész lement x nap az RTLklubon, az első rész pedig x+n a TV2-n. Még szerencse, hogy történetileg csak J.Reno kutyaparája köti össze a két részt.
Természetesen nézem a Hal a tortánt is, bár egyesek szerint ez már igazi perverzió. (ezeknek az embereknek elmondanám az igazi perverzió a Jóban rosszban) Szóval tegnap is ajándékgyártás közben néztem Bangó Margit nagyjelenetét, és bár igazat megvallva ez a típusú szinpadiasság nem kenyerem, szívemből szólt Margitunk. Amennyire kellemes csalódás volt, első körben Mrs Norbertikum, most olyannyira kiábrándító volt. A sznobizmus minden jegyét képes volt magán hordozni, kedves Bódi kisasszonnyal együtt. ("sálálláá nem mennek a sustorgós szavak") A mi Margitunk cigány, a jobb fajtából, érzelmes értelmes, egyszerű asszony, aki a torkában valami csodát hord, minden tiszteletet és elismerést megérdemel, nem csak a munkássága, hanem a kora és női mivolta is, valamint hogy ő egy család feje. Ha elvárjuk, kedves Szilvia és Réka, hogy pl. az otthonunkban alkalmazkodjanak az életvitelünkhöz, stílusunkhoz, akkor ugyanezzel megtisztelem a vendéglátómat. De ha már semmi tiszteletet nem tudok táplálni, az illem akkor is úgy kívánja, hogy ne pereputtyozzam le a vendéglátóm családját, a jó k*va életbe, kedves ostoba lóarcú barátnőnk. És, ha már megtettük, akkor viseljük ennek következményeit. Viseljük el egy temperamentumos nép leányának reakcióját. Én Margit helyében ennél keményebben osztottam volna ezt a két(ill három Kozsóval együtt) nőt. Gangxta fiú előtt le a kalappal, kedvenc megjegyzés Bódi Szilvi (nekem nem sylvi) elkezdett cigányzenére táncolni. Gangxta fiú megjegyzése: "csak kibújt a szög a zsákból" :D :D
Előzmények:






következmények:


9 Response to "573."

Just a Nasi... Says:

:DDD Én nem vagyok egy nagy dvd-ézgetős típus ezért ha megy a tv-ében és érdekel akkor megnézem. A hal a tortánt meg nagyon nyem szeressük :) RTL Klub-os változat jobb volt :)

Bejja Says:

imho RTL klub egy fos, de ez magánvélemény, nem szerettem azt a beállított műsort, és az rtl celebjeit sem kedvelem jobban mint a tv2-n szereplőket. Meg hát a Sziláááááááááárd az köll:)

Névtelen Says:

RRéka egy picsa, csak megerősíteni tudom (még beszélgettem is vele egyszer, kb. mint Zuzu-val beszélgetni).

De legalább saját magát adta !!!
Nem akart benyalni, megmondta minek tartja, kicsit sem hatotta meg a (lassan a csapból is folyó) Bangó.

A Margó is megéri a pénzét, igencsak :)
Hasonlóan mint ahogy írtad a celeb-ek játékkunyizását…, a kamera előtt még csak-csak tartja magát…

A ’temperamentumos nép’-et szépen írtad, lehet, én mást gondolok ide…
Fogalmaznék: a Margó is képtelen viselkedni, kezelni a szituációkat, csak anyázni.
Szóval ő sem az a keresztrejtvény fejtő típus...
Mondjuk a csapat többi része is egymáshoz volt méretezve…

p.s. : a Jóban Rosszban hol perverzió??? :D

Bejja Says:

Ikrecském a NÖVÉRRUHÁKBAN!! :P :D

Névtelen Says:

Abban? Hol? xD
Egy csinos nővér miben legyen ha nem nővérruhában?

Bejja Says:

és a nem csinos miben legyen?:D :D :D

Miyo Says:
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen Says:

Nincs nem csinos nővér :)
Na most komolyan, a külső nem (sokat) számít, nem azon múlik...

De a nővérkeruha ! Az számít xD

Bejja Says:

csak egyetérteni tudok.