Playful

Reggel tehetetlen zombiként zötyögtem végig a villamosaim sárgaságán. Mindig tudom, mit fogok írni, ha gép elé kerülök, aztán persze a fele odalesz, de így félbevágva már használhatatlan minden gondolat. Volt valami a varjakkal, akik a kopasz fákon mint valami groteszk díszek ülnek megfagyva, majd minden átmenet nélkül életre mozdulnak. Talán a mardosó félelmeimről is írtam volna valami frappáns rinya blogot, és biztosan emlékszem, hogy Balázs iránt érzett érzelmeim is helyet kaptak volna, kicsiny szösszenetemben. Szokás szerint, elszállt minden az agyamból, és most itt ülök, és azon gondolkozom, vajon van e értelme leírnom, mennyire jó érzés felfedezni újra Arany János balladáit, verseit, hogy képes még most is ennyi idősen, ismerve kicsivel több dolgot az életből mint pár évvel ezelőtt, feltölteni, izgalomba hozni, elkábítani, megijeszteni, figyelmeztetni. Nem divat a jó öreg Arany. Fodor Ákos, Parti Nagy Lajos, Bella István a divat. Szeretem Én is mindőjüket, de Arany azért Arany marad. Sinkovits Imre dörgedelmes hangjától tanultam meg mind, és ha olvasom, hallom ahogyan suttogja, kéri, üvölti: "Oh írgalom atyja ne hagyj el!"

És egyébként is hogy lehet ilyen gyönyörűt írni: "Liliomról pergő harmat,Hulló vizgyöngy hattyu tollán"

és a nagy kedvenc:

Az Örök Zsidó

Pihenni már. - Nem, nem lehet:

Vész és vihar hajt engemet,

Alattam a föld nem szilárd,

Fejem fölött kétélü bárd...

Tovább! tovább!

Az út, hová talpam nyomul,

Sűlyed, ropog, átvékonyul;

Ónsúllyal a kolosszi lég

Elzúzna, ha megállanék...

Tovább! tovább!

Rettent a perc, a létező,

S teher minden következő;

Új léptem új kigyón tapod:

Gyülölöm a mát s holnapot...

Tovább! tovább!

Éhes vagyok: ennem iszony;

Láng az ital, midőn iszom;

Álmam szilaj fölrettenés,

Kárpit megől szivembe kés...

Tovább! tovább!

S melyet hazud a sivatag,

Mint délibáb: tó és patak;

Gyümölcs unszol, friss balzsamu:

Kivűl arany, belűl hamu...

Tovább! tovább!

Rohannom kell - s a földi boly

Mellettem gyorsan visszafoly:

Ködfátyol-kép az emberek:

Én egy arcot sem ismerek...

Tovább! tovább!

Oh, mily tömeg? s én egyedűl,

Útam habár közé vegyül:

Érzem, mint csónak a habot,

Hogy átmenet mind rám csapott.

Tovább! tovább!

Az üstökös meg' visszatér,

Kiröppent nyíl oda is ér,

Az eldobott kő megpihen:

Én céltalan, én szüntelen

Tovább! tovább!

Pusztán folyam mért nem vagyok,

Hogy inna fel aszú homok!

Mért nem futó, veszett vihar,

Mely ormokon egyszer kihal...

Tovább! tovább!

Irígylem az ágról szakadt

Levélkét: hisz majd fennakad;

Irígylem az ördögszekért:

Árokba hull: céljához ért...

Tovább! tovább!

Szegény zsidó... Szegény szivem:

Elébb-utóbb majd megpihen.

Az irgalom nagy és örök,

Megszán s átkom nem mennydörög:

Tovább! tovább!