582.
Bejegyezte: Bejja , 2009. január 24., szombat 16:35
Jól van na tudom én hogy csak előhírnök, és otthon a kertben a fák még átkozzák majd a percet amikor is elkezdtek kirügyezni, és kell majd még sapka sál, főleg hogy ma reggel valamelyik adón azt merészelték mondani, hogy hó esésre is számíthatunk. Nem számítok. Nem hagyom elrontani a kedvemet, és a tavaszomat.
Egyébként is Viktor (majdnem vejem) önjelölt jövendőmondóként kártyából megjósolta, ha már szerelemben élek annak új friss tavasza jön el a következő napokban. Mire nem képes az internet....
Közben másnap lett...
Vasárnap reggel üldögélek itt fázósan az irodában, és Kisjobbom blogbejegyzését olvasom, aztán Kaptárlakóét ugyanarról. 18 kőszegi diákról akik 10 éve Ausztriában balesetet szenvedtek egy busszal, meghaltak, azért, mert néhány ember nem tudta a dolgát. Emiatt az egyik legkedvesebb suttogóm elveszette a testvérét. Semmi közöm hozzá, nem az én fájdalmam, nem én éltem meg, nem az én veszteségem, mégis összeszűkült a gyomrom, és gombócokat nyeldesek, és egész egyszerűen dühös vagyok. Próbálom kiverni a fejemből Kaptárlakó mondatatit, de belémégtek rövid idő alatt, páni hangulat lett úrrá rajtam, hogy van amin nem lehet változtatni, és ezért vagyok olyan rohadt dühös. Meg azért, mert akit szeretek annak ez mindig fájni fog, a békamosoly mögött is, és ezen sem tudok változtatni, és a rettegésemen se, hogy bármikor megtörténhet újra.
Köszönöm, Kistestem. :megölel:
Akkor neked is ideírom a három külön-külön negatívat, ami együtt nem olyan rossz...
nem lesz
semmi
baj.