117.
Bejegyezte: Bejja , 2007. július 5., csütörtök 8:12
Ez az egyik legkedvesebb vurtom, a reggeliszerelmesjátékosmesés.
A maratoni alvás után, célbaérkező hírvivőként nem ájultam el, hanem lassan kinyitottam a szemem és rájöttem hogy a mellettem fekvő személy, akit aranyos indák és virágok vesznek körül, és úgy mosolyog a szeme mintha maga buddha mosolyogna ki a tekintete mögül, szóval ez a személy jelenti nekem az adott pillanataban az életet. Levegőt is a tekintetéből, és az érintéséből nyerek, mint valami csodálatos emberi fotoszintézis. Játszanom kell vele mielőtt felébredek.
Kávét készít nekem, nem igazi gőzölgőt csak azt a gyorsan óldódó illatosat. A lábai alatt vidáman, virágok és kacsok szaladgálnak fel a falra, és hirtelen óarany és zöld színbe borul az egész konyha. Finom ujjai és mozdulatai csillámló íveket hagynak maguk után. Persze nem érti min vigyorgok ilyen eszemeneten. Csak behozza a kávámat és morog, hogy a gyors kávé tejben nem oldódik annyira, mint vízben. Szeretném ha látná magát az én szememmel. Nem hiszem, hogy zavarná a kávé oldódása.
Posted in
titkom
0 Response to "117."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)