144.
Bejegyezte: Bejja , 2007. július 29., vasárnap 17:01
Kavarognak bennem az érzések, és ezen csak kicsit javított a leendő Martha Von Fridrick (nem biztos hogy így írják) jelenléte. Imádom a nőt, egyidős velem, és remek ember. Szerencsés csillagzat alatt született, de ennek ellenére minden tiszteletem az övé azért amit elért. Egyszer majd részletesen mesélek róla, most csak meglepett a hírrel hogy férjhez megy egy német arisztokrata fickóhoz.
És itt a kavargásom oka. Férjhezmenetel. Körülöttem minden velem egyidős, sőt már a fiatalabbak nagy része is túl van ezen. Talált már rá valaki aki úgy érezte ezzel is szentesíti a szerelmüket. Vegyük azt a jobbik esetet, hogy ezért házasodtak vagy fognak össze. Én tudom, és már felfogtam, esélyem sincs arra hogy valaki akit én is szeretek és viszontszeret ezt megtegye, de még arra sem hogy megkérjék a kezem. Ez van. De mégis elfutja a szemem a könny, ha valaki megkérdezi hogy Te nem mentél/mész férjhez? 
Vagy vegyük a mai esetet, mikor is édes Vikim tréfásan bekérdezte Balázst elvesz vagy sem, megkéri a kezem vagy sem. Én válaszoltam helyette többször is nemmel. Nem is tudom miért, de Én magyaráztam meg hogy hát Balázs szülei sem házasodtak össze, ennek ellenére már mióta együtt vannak és Titkom elmondta hogy Ő nem házasság párti, (ki lenne az Ő korában az? )de ha nagyon szeretném..., itt közbevágott Viki hogy az úgyis csak egy papír. Na erről szeretnék most mondani pár szót. Erről, az úgyis csak egy papír szövegről.
Általában azok mondják ezt, akik már egyszer legalább férjhez mentek/megnősültek, vagy azok akik soha nem is akarnak/vagy éppen most úgy érzik, soha nem akarnak majd.
Véleményem szerint, a házasság nem elavult intézmény, egy igazi házasság nem csak egy papír. Hanem egy eskü, ünnepélyes fogadalom, a világnak és a párnak magának, hogy bizony mi együtt jóban rosszban amíg a világ világ. Nem bizonygatás hanem boldogságtól világgá ordítás. Igen vicces amikor ez elvész, és csak a ruha színe és a csokor illata marad a fontos, meg hogy milyen legyen a meghívó, de remélem érezni hogy nem erről beszélek.
Amikor valaki azzal érvel hogy csak egy papír, akkor mindig megfordul a fejemben, hogy ha ennyire nem számít, mert csak egy papír akkor miért nem teszi boldoggá a párját, (akinek lehet nem csak egy papírt jelent,) azzal hogy megkéri a kezét/igent mond.
Persze a másik oldal is hallgatassék meg, és értessék meg. Ha valaki olyannyira fázik a házasságtól azt bizony nem szabad eröltetni, mert éppen az ellenkezőjét érheti el a hivatalosságra vágyó fél.
Értem Én már ezt régen, és tudom is, hogy nem várhatok semmit, és hálás lehetek a sorsnak amiért szembejött az igazi szerelem, de azért elvékonyodik a hangom ha megkérdezik:
-Te nem mész férjhez soha már?
És persze azt válaszolom:
-ugyan dehogy, minek az? Az csak egy papír!
Mai nyomoromat hallottátok, holnapra elmúlik :)
Posted in
21 éves fejjel sztem sem elavult dolog a házasság. És NEM csak egy papír. Teljesen egyetéretek veled. Sok lánytól hallottam, h mekkora esküvőt akarnak majd, hány vendéggel ( 300 . . . és még fölfele ),de ennek nem erről kell szólnia. Hanem a "boldogságtól világgá ordítás". :) És lehet azt szerényenen is.
Várom már, h Zoli megkérje a kezem, de nem siettetem. Majd amikor úgy érzi, úgyis megkérdezi. ( Remélem. ) Ráérünk. És nem az az 1 nap számít a ruhával meg a csokorral stb-vel. Hanem az egész élet amit vele tölthetek.