97.
Bejegyezte: Bejja , 2007. június 24., vasárnap 14:22
Sok posztos nap lesz látom már. A meglepik készenállnak. Nem komoly csak egy kis jelzés azok felé, akiket a barátaimnak gondolok. Remélem, ez viszont is így van. Még azoknál is akik valamilyen szörnyű úton és módon nem tudnak jelen lenni. Ilyen pl. Ford, Mókuska, és Ritám, akikkel pótolunk hamarosan.
zulu 1425
a PGCC nációmegoszlása a következő:
12 kínai
1 arab
4 orosz
2 roma
2 magyar
1 szőke
és én
Nem tudom hanyadik kávé és redbull után/közben Balázsra várok. Nagyon hiányzik. Vannak pillanatok, amikor úgy gondolom, ha nincs velem, nem kellene hogy mozogjon a föld, vagy éppen gyorsabban mozogjon hogy itt lehessen a közelemben.
Meséltem már a félelmeimről? Igazi szurokfekete ragadós vurtok. Általában éjszaka csúszok beléjük, amit szerencsére a reggel kitöröl hatmilliárdos napsugaras vurtjával. Ilyen például az, hogy a gyerekeknek valami baja lesz. Hogy az Én valós vagy fiktív "bűneimért" Ők fognak fizetni. Rettegek hogy egyszer jön egy telefon és akkor megáll a világ, mert nem hiszem hogy Aninak tovább forgott Kálmi után. Sztem csak tovább vánszorgott. A szeretteim elvesztése a legnagyobb félelemem, legyen az barát családtag vagy szerelem.
És most lapoznék is erről a remek témáról.
Néha, mikor Tristanom este az ablakban áll és csak a sziluettje látszik, azt várom, hogy kibontsa a szárnyait. A hátán gyöngysorként végigfutó gerinc mellett biztosan ott van, a fényből, és talán könnyű tollakból felépülő szárny. Tudom, hogy ott van.
Posted in
barátokz,
magamfélék
