17.

Bejegyezte: Bejja , 2007. május 11., péntek 10:26

Ülök a kádban, besüt a nap a bambuszrolón keresztül, fúj a szél és naked szól, érzem a kész kávé illatát. Lavazza, mert azt szeretem.(emlékszem, még Mónika szoktatott rá, az Ő kávéja sztem a legjobb a földön, de ezt el ne mondja neki valaki mert elbízza magát) Forró víz, hatalmas hablabdacsok. Le szeretném fényképezni, de nem tudnám visszaadni az illatot, a ragyogást, a csillogást a hab és a nap együttes alkotását, amitől gyémántos fürdővé változik az egyszerű mindennapos tevékenység.
Ülök a gép előtt, és a függönyömet bámulom.
Rájöttem a hogy a napsugarak olyan művészek akiket én sosem tudok majd utánozni.
Ismerek valakit akinek ez sikerülhet de az ő szemében kétszer tükröződik minden napsugár. Olyan erősen, hogy nyomot hagyott az íriszén. Szerencsés ember. A másik ablakomban az anyáknapos virágaim napoznak. Éppen semmi egyebet nem teszenek, csak az én bosszantásomra olyan piros színeket gyártanak amikre én soha nem leszek képes.
A csibék a cinkelakban hangosan kiabálnak, 3 hét alatt a kis csipogó valamikből, ételt követelő, szüleiket terrorizáló kamaszok lettek, éppen olyan erős hanggal mint amilyen a nagyoké.

A kávé isteni finom, sok tej kevés cukor.
Szeretek itthon lenni. Szeretem ezt az otthonomnak érezni.
Kicsi, még sok minden nincs meg benne amitől praktikus otthon szaga lenne. De ven benne szeretet, és attól a kopott ebédlőasztal gyönyörű számítógépasztallá változik, a sima ágybetét a világ legkényelmesebb ágyaival vetekszik. (mellesleg 200x200 azért elég kényelmes)
szóval szeretet...sok sok szeretet. Nyálas de így van.(bug nem röhög, Balázs nem rázza a fejét, Timos meg örül és kész!) Elég volt a földönjárásból. Szállni szeretnék. Szállni fogok!!!!!
A hatmilliárdos süt teljes erőbedobással, én pedig várok, és tudom, már nem kell sokáig. És ez benne a leggyönyörűbb.

2 Response to "17."

Dobrán Kata Says:

azt hiszem ugyanolyan függönyünk van. :)
:* csigásos

Bejja Says:

Miért nem csodálkozom? :D :D