24.

Bejegyezte: Bejja , 2007. május 15., kedd 13:24

08:30
Szar éjszakám volt, csendesnek nem nevezhető halálhörgéshez hasonlatos köhögéssel fulladoztam végig. Szerintem a szomszédok, már csak könyörületből is megfojtottak volna, minden egyéb indítatásukat félrehajigálva. Most éppen csendesen kattogok azon, mi a f*szé nincs net, miért kell a blogomat wordpadban megirogatnom, és azon reménykedek, hogy talán valamikor észhez tér a chello és lesz háló a lakásban. Mert hogy most bizony egy aprócska bitnyit sem tudok kifacsarni a kábelekből. Azért az enternettel ilyen problémám soha nem volt.




Na térjünk csak vissza a klíma által okozott haláltusámhoz, mert biztos, hogy, szép lassan használt zsebkendők közé temethetem kicsiny testemet.
A legnagyobb szívelégtelenséget azonban az okozza, hogy a neten van csak meg a barnulásomhoz szükséges cím, mert ugye letelt az egy hónap és a régi színem bizony fakó fehérre megkopott. Pediglen vala mostanában csodás kis strandidő, és nem szeretnék hamupipőke módjára világítani, ezért azt gondoltam ma felkeresem ezt a neves műintézményt a Gellért szálló közvetlen közelében, és négeresítem magam újabb egy hónapra. Úgy tűnik ez azért nem lesz oly egyszerű, mivel a fent nevezett szolgáltató nem hajlandó segítségemre lenni, abban hogy weblapjukat elérjem.
Azt hiszem a betegség teszi, de rendkívül körülményes vagyok ma reggel. Még a kávémat is négyszer kevertem meg a megszokott kettő helyett. Tudjátok rázva nem keverve...nyehheee



Tegnap este Balázs megnézetett velem egy nagyon jó kis horror filmet. Minnyá emlékezni is fogok a címére, úgy kb. 10 óra múlva, és ígérem, megosztom a nagyvilággal, mert kb. addigra térek úgy magamhoz ahogy kell. Na de azért addig elmondom milyen kis korrekt a sztori. Néni 40 év után visszatér a szülői házba, ahonnan csecsemő korában fogadták örökbe, egy oroszországi kis szigetre. Ebben az akcióban segít neki valami orosz ügyvéd. (jelezem, ebben a filmben minden annyira orosz!!!) Már a film elején találkozhatunk helyes kis összevágásokkal, ügyes kameramozgásokkal, amivel a rendező jelezni próbálja nekünk, horroron edződött pórnépnek, hogy nem minden stimmel ám ezzel a nénivel és a családját körülvevő titokkal. A film egyébként egy olyan képsorral nyit ahol egy házban vacsizó család udvarára benyomul egy bazi nagy teherautó és kiesik az ajtaján egy hullanéni, mellette pedig az ülésen két picurka csecsemő ordít. Remélem mindenkinek leesett hogy az egyik baba bizony a főhős hölgyike lesz aki momentán negyvenkét évesen úgy néz ki, mint egy jól karbantartott 50-es. (Gonosz vok toom). Szóval hősnőnk elmegy a kis szigetre hol persze mindenki vissza akarja tartani hogy a család régi birtokára és házába belépjen. Szokásos klisék, eltűnt sofőr, kihalt erdő, síkitások, vihar. Persze az erdőben minden intés ellenére éjjel egyedül közlekedő hölgyike bemegy a házba, ami a szülei tulajdona volt hajdan. És ekkor mi történhetne, szembe találkozik önmagával, kicsit vizesen kicsit hullán, kicsit merev tekintettel, de felismerhetően önmagával. Pánik gomb benyom, gyors menekülés. Ill. csak próbálkozás, hiszen majd belefullad a megáradt folyóba, abba a folyóba, aminek az áradására ugye figyelmeztette a sofőr!!! nyehhehee...túléli. Köv. kép: egy meleg szoba, kandalló ropogó tűz és egy idegen férfi. És bár főhősnőnk rájön, hogy a pasi mentette meg, azért fejbekúrja egy baromi nagy fadarabbal úgy félelmében. Újabb szaladgálás a házban, újabb menekülés saját maga hullája elől. Na hogy szavam ne szaporítsam oly hiába, mint ahogy a képi elemeket szaporították ebben a filmben, a férfiról kiderül, hogy Ő bizony a másik kicsiny gyermek abból a teherautóból. Persze őt is üldözi egy saját képére formált fickó csúnyán véres kinézettel.
Mire eltelik negyven perc, kiderül, hogy apu megölte anyut, aztán meg akarta ölni a két gyermeket, de anyu utolsó erejével, megmentette őket. Magyarul meg kellett volna halniuk 40 évvel, ezelőtt de mivel anyu ellenállt a sors eme különös döntésének, ezért apu szelleme egyesíteni akarja a családot. Igen, igen, az elkerülhetetlen halál mindenképpen ismerős lehet néhány kevésbé jól sikerült horroreszkből is. (remek megoldásként, az évforduló napján éjfélkor, minden visszaáll az eredeti állapotára a házban. (a ház is))
Elmondom a végét is mert talán írásom hangneméből a nem tetszés jele érezhető, azért le kell szögezzem, így mondandóm végéhez közeledve, hogy ez a film, felülmúlta az összes az elmúlt hónapokban horrornak álcázott szarságot ami szembe jött velem.
Tehát a végkifejlet. Az a bizonyos ügyvéd, az bezony az őrülta apu!( Akit anyu csúnyán fejbelőtt búcsúzásként ) A fiútesót megeszik a malacok, apa egykori döntése alapján, hősnőnk menekülni próbál azzal a sosem működő, de most vadiújan az udvaron álló teherautóval, de mit tesz isten a megáradt folyóba csúszik és megfullad. Apa nyert sőt, főhősnőnk lányát is akarja a családdal egyesíteni. De mint azt a film végi kommentárban a leány elmondja, eszébe sincs kutatni a családja után, eszébe sincs megkeresni anyukáját. Hiszen jól van, ott ahol van.. nem?
Sztem jó kis sztori, még jobb képi effektekkel, amik a lehető legkisebb büdzséből is kihozhatóak voltak. Mégis látványos ahol kell,és ijesztő ahol annak kell lennie. Régóta a legnagyobb pontszámot elérő horror nálam. simán 8/10-es

Mai filmajánlónkat olvashatták két orrfújás közt. Majd updetelem a címet is, ha lesz végre net:)

Mivel még elég korán van, és net sincs ugye, mint azt már fentebb említettem, ezért kénytelen vagyok a billentyűzetem szabálytalan közönként való leütésével szórakoztatni magam. Segítségemre van ebben még egy kis csokisüti és egy nagy pohár málnaszörp. Megvallom őszintén, elég komoly kísértést érzek, a fürdőkád irányába elindulni, de mivel elég későn jutottam alvás közelébe, ill. elég korán, valamint tisztában vagyok a melegvíz áldásos hatására, ezért úgy döntöttem szaporítom még itt a betűket, ahelyett hogy tegnapi főszereplő sorsára jutva csendesen elszunyókálva belefulladjak a kádba.

09:00
Holnap végleg minden holmimat elhozom Robitól. Kaptam tőle szép kimért emailt, hogyan is vezessem le ezt a költözködési ceremóniát. Meglepő módon pontosan egyezett azzal, amit Én kitaláltam Julival, de persze így tisztább, így korrektebb, le van fektetve, hogy is történjék minden. Úgy fog történni. Erről nem is mondanék többet.

A mindennapos meló egész elviselhető, így hogy csak zárni megyek be, a nem 12 órás napjaimon. Ákos meg a régi, számomra érthetetlen módon, ha szorul a hurok vagy nehezebbek a körülmények, akkor előkerül az az Ákos akit én azonnal megszerettem majd egy évvel ezelőtt, és akit egy pár hónapja nem találtam. Laza bolond beleállós. Holnap Timoka is hazajön, nem lesz már oly csendes/zajos a lakás. Sztem ha elengedek neki néhány ilyen köhögős éjszakát, azzal halálra ítéltem magam.

Jah, tegnap volt nálam Kittijááááán. Csak úgy. Rég beszéltem vele, és jó volt újra, azt hiszem, ezt gyakrabban meg kell majd ismételni.
Apának szülinapja vót tegnap. Isten éltesse még 1000000000 esztendeig. Anyum nagyon készült. Teljesen el vagyok ájulva, fáklyák meg torta, kettesben, ahogy az illik. Tamás apu hálás lehet, hogy van egy Julija, akkor is ha néha hisztis sznob vagy makacs mint a fene. De akkora szíve van, amit nem lehet semmivel pótolni! Fater, sztem neked anyám a legnagyobb ajándék!

Valakitől, aki most bizonyosan nagyon haragszik rám, azt tanultam, az egyik ajtót be kell, zárni, mielőtt a másikat kinyitod. Én bezártam azt az ajtót. Időben. És csak sokára nyitottam a másikat. Aki ismer, az tudja ezt. Most, hogy ezt leírtam eszembe jut a green tomatoes egyik mondata. "Isten ha bezár egy kaput, kinyit egy másikat"...hmmm...akkor isten egy remek kapus lehet, sok sok kulccsal.

Az normális, ha csak a bal szemem álmos????? a jobb teljesen éber.

09:35
A fenébe, net még mindig sehol. Na megnézem a lapost, hátha a wifi talál egy kis lyukacskát az égben. Égről jut eszembe. Tegnap éjjel, egy kicsit elkámpicsorodtam, Balázs odarángatott az ablakhoz csillagozni. Éjszakai égbolt - Göncölszekér - két utolsó csillag - mikhael és gabriel - arkangyalok - a hős, a harcos - angyalok. Megnyugodtam. Na nézem mit tud a lapos :)

10:03
Egyenlőre semmit. Rájöttem mi baja a bal szememnek, az van az ablak irányába, egyszerűen belesüt a nap. Igen a hatmilliárdos magához tért a múlt heti alvászavarai óta. Nem húz maga elé felhőt, nem bújik el. Ragyog ezer fokon. Na jó több mint ezren, sokkal több mint ezren.
Melindám meg suli undorral küzd. Tudom, komoly betegség, de ez van. Mindegy már. Alig pár hét múlva már középiskolás! Az én cseppem. Most jönnie kellene, az emlékszem mikor...ovis, elsős, kicsi, bla bla bla volt. Nem írom le. Csak emlékszem és kész.

10:10
Oh, a szervezetem eldöntötte, hogy akkor torok, fej nem fáj, köhögés elmúlik, ill komolyan enyhül, ellenben megajándékoz némi zöldessárga baromi undorító trugyival az orromon át. Remek. Bár ez állítólag a gyógyulás útját jelenti.
Balázs vajon mennyire ideges már, hogy kábé sok órája pötyögök a billentyűzeten, miközben Ő megpróbál takaróval és párnával a fején aludni? Én meg itt zörgök, tanúságát adva, hogy mennyire egy figyelmetlen nőszemély vagyok. Szétköhögtem az éjszakáját, és még ilyenkor is hangos csattogással zavarom. Remélem, elnézi ezt a fogyatékosságomat. (is)

Napok óta bus drivert játszik. Én meg hallgatom. És tetszik. Olyan zenéje van, hogy folytonos mosolygásra késztet. Ha lesz végre netem (aztakibarakottideodaszemétmocsadékcsello) teszek ide egy kis bemutatót. (megsúgom, lehet emeletes buszt is vezetni!!) De ha emiatt nem sikerül a vizsgája, akkor egyszerűen megverem!!!!

10:20
A bal kéz felé eső szomszéd, egy retkes büdös állat. Már napok óta gyűlik a szemét a lakás ajtaja előtt. És BÜDÖS!!! A legszebb, az hogy egy kis család lakik ott, anyu apu kisfiú. De a szemét levitele, különösen nagy kihívást jelenthet nekik. Azt hiszem, merül a billentyűzetem. És még mindig nincs net.

A cinkekölykök eltűntek. Lehetséges, hogy kirepültek?? (most jön az hogy, ha lesz végre...) utánanézek, mennyi idő alatt nőnek fel ezek a kis dögök. Mondjuk, nem félek, hogy nem találok más néznivalót. A kert ugyanis csodálatos. tele rózsatövekkel, pipacsokkal. Az egyik háznál láttunk 8 macskakölyköt. Kemény éjjel lehetett anyunak, mert nem találtunk a kölykök közt két azonos formájút vagy színűt. Persze mindnek van négy lába, feje, meg macska kinézete. De ezen felül semmi egyezés, sem anyuval, sem a tesókkal. Visszatérve a rózsákra. Éppen a kapunál van két bokor, egy vörös és egy fehér. Szépen összeölelkezve. Mikor gyerek voltam, kaptam anyámtól egy mesekönyvet. (csak halkan jegyzem meg, még alkoholista időszaka előtt) Az volt a címe hogy, Hófehérke és Rózspiroska. Semmi köze nem volt az eredeti hófehérke sztorihoz. Két lányka volt benne, meg királyfik és gonosz boszi. Kb ennyire emlékszem. De ezekről, a bokrokról mindig eszembe jut ez a mese. Magamban úgy is hívom őket. De ez nem public.

Segítek Chrissinek, a marketing szakdoliját megírni. Este már rengeteg anyagot átküldtem neki, hála a net végtelen labirintusaiban elrejtett ezer és egymillió ebben a témában található oldalnak. Most is küldenék, ha lenne, na mi??? hát net!!!!!!

11:00
Kezdődik a nap...


12:51
Megfürödtem, lassan elindulok Melcsihez, aki vadul haldoklik, no nem a betegségtől, hanem hogy nem tudja legyőzni a 3.cd főellenségét FFVIII-ban.
Fél ötre pedig elmegyek barnulni. Net még mindig csak a másik gépen van, úgyhogy kénytelen leszek, pendrive-on áthordani arra ezt a sok összehordott vacak gondolatot. Szegény Balázs itt küzd a gépekkel, de az istenért nem sikerül netet varázsolni az összesre, A Lapos közben csendesen morog kb 2 méterre innen. Azon sincs net.

Nem is meséltem, tegnap kézzel mostam, mivel mosógépem az ugye nem vanik. Reggelre minden megszáradt a fürdőben nyitott ablaknál. A pólómnak csodajó nap illata van.

És a mai fertőzés, előre szólok gonosz lesz. 10 kedvenc könyv. Dotti blogja fertőzött meg. Már napok óta készülök leírni, de nagyon megviselt ez a kis feladat. Ezúton is hálás vagyok neki hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoz. Semmi kedvem a könyveimet azzal sértegetni, hogy csak a 11. helyre lennének jók.
És a legdögebb az egészben, nincs műfaji meghatározás. Az enyémek (nem is sorrendben csak úgy, a számok csak mutató jellegűek, nem rangsor csak felsorolás)

1. Az összes Milan Kundera, de abból is a szívem közepe: A lét elviselhetetlen könnyűsége. (Mert Ádámtól kaptam, mert letehetetlen volt, mert teljesen más, mint amit addig olvastam)

2. Az összes rejtő, de abból is ha már dönteni kell : Az elveszett cirkáló. (Mert ma reggel is fejből tudtam idézni belőle Balázsnak)

3. Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Nem fűznék hozzá bővebb magyarázatot)

4. Clive Barker: Korbács (kedvenc játék kedvenc írójának kedvencebb könyve)

5. Elis: Amerikai Psycho (minden ami igazán taszít, az ez)

6. Boris Vian: Köpök a sírotokra (14 évesen tiltottan, tele szex-el, mocskos szex-el)

7. K. Dick ÖSSZES!!! (na jó majdnem) de ha már dönteni kell, akkor a Kizökkent idő.

8. hihihihihi am most jön az némelyeknek ismerős. Keith Alanson: Por a porhoz (MERT ÉN IMÁDOM A CASABLANCÁT!!!!!!!!!!!! ) És még mindig nincs saját példányom belőle!!! *szemrehányó tekintetet vet minden ez ügyben érintett ismerősére*

9. Pohl: Átjáró

10. Rushide: Kelet Nyugat

És Dotti bammeg de nagyon. Ez egy szemét kör volt, még a verses, krimi, történelmi és mesés kötetek is kimaradtak és a Hagakure, a nyakig a miszoban, a talizmán, a lotr, az összes fantasy amit, szeretek…jajjjjaaaaj és az összes minden, amit szeretek. Hát nem azért van akkora könyvespolca az ember gyermekének amekkora, hogy 10 könyvbe belesűrítse a szeretetét!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Most kezdhetitek a tömeges gyűlöletet, akiket felsorolok! Cinike, Mandula, Troll, JaB brada és Csigácskám kérem a 10 kedvencet! :P

Tartozok még egy filmcímmel: Elveszettek Abandoned (ajánlom jól megnézni)

nem kellett pd-ni! van NET! Köcci Balááááááááááázs

2 Response to "24."

Névtelen Says:

Nem ér meghatni "öreg" anyádat :PPDDD***************

Névtelen Says:

Uhh, okés...én is kínlódni fogok, hogy mit _ne_ hagyjak ki... :)