156.
Bejegyezte: Bejja , 2007. augusztus 6., hétfő 8:12
Bambusz
"90 bambusznemzettség több mint 1000 fajtáját írták le és mesélték el. A felfedezés folyamatos mértéke azt sugalja, hogy még igencsak ismeretlen. Méretük és formájuk megdöbbentően változatos. Egyesek csak pár centi magasan kúsznak a földön, mások 30 méter magasra meredeznek, van amelyik fára kapaszkodik. Egyesek sűrű csomókban nőnek, mások nyitott ligetként. Egyesek levele csak centiméternyi hosszú, másoké 30 cm hosszt is elér. Sok fajta szára és levele gyönyörűen tarka." Amit nekem sugall, életre valóság, hajlékony, mégis kemény, alkalmazkodó a végtelenségig, és felhasználásának módja számtalan. Mint egy értelmes, tehetséges ember, de makacs mint egy öszvér. (egy növény, egy állat egy humanoid, szép hasonlat lett)
Azt kell mondanom, hogy fejlődőképes vagyok, 564 nap után lefutattam az ad-awert, és igen talált sok szemetet, amitől a gépem a kőkorszakba hullott vissza az elmúlt fél évben. Aztán ráeresztettem még egy spy botot is, ami talált még jó néhány trójait és egyebet. Azóta a gépem meg van vadulva, szerencsére, mert már nem kell 20 percet várni míg bebootol.
Vettem tv tuner kártyát, azóta az ágyból tv-zem, távirányítóval kapcsolgatok, és végtelenül büszke vagyok a vásárlásomra.
Akartam még írni roppant fontos dolgokról, mint pl. a lámpaernyőben verdeső éjszakai bogarakról, hogy vajon mi is ilyen verdeső bogarak vagyunk, és talán a jóisten úgyanígy figyel minket, aztán néha segít csak mert éppen úgy tartja kedve, hiszen a kis zümmögéseinket úgysem hallja meg, mint ahogy mi sem halljuk a molylepkék imáját.
Aztán a lelkünkben lévő kis fiókokról, amiket néha ki kell ürítenünk, még azokat is amik játszmacska legmélyebb titkos szekrényeiben vannak elrejtve. És vajon tényleg kiürítem, vagy csak egyre mélyebbre ásom az agyam felejtésért felelős rétrgeibe?
És arról is, mennyire szerettem volna ma elutazni a Balatonra Balázzsal, és hogy már akkor hiányzott mikor kiléptünk a lakás ajtaján. Na nem a Balaton, hanem Balázs. Meg arról, hogy mennyire szar érzés hogy nem mehetek, mert se nem vanik pénz, se nem vanik időm, de közben azt szeretném ha nagyon nagyon jól érezné magát, mert már ráfér hogy bolondozzon néhány napot az OBi tisztelt tagjaival.
Meghát itt közeledik Chrissikém esküvője, amitől olyan avgyok mint egy húr ami csak feszül és feszül...remélem nem aznap fog elpattani, és nem aznap fogom a Kovács családot kiosztani egy életre. Végre nem finoman, hanem keményen őszintén, ahogy azt már 14 év alatt kellett volna legalább egyszer. De persze nem lesz ilyen, mert nem baccuk el senki esküvőjét családi viszállyal.
Meg azzal sem hogy szebb ruhát veszünk fel mint a mennyasszonyé, tehát amit kinéztem kis/nagyestélyi ott marad a Turai szalonban. De a promod háza táján felleltem egy helyes piros inget, amihez egy térdnadrág dukál és hosszúkás vékony kistáska, meg magassarkú fekete szandi. Amiben ugyanolyan szép leszek mint minden másban lennék.
Míg ezeken jár az agyam, itt ülök a PGCC-ben, és várom Ákosom érkezését. A térdem/lábam annyira fáj hogy beszarok, lehet meg kellene nézetni orvossal mert már egyfolytában fáj, nem olyan ráállni nem bírósan hanem csak folyamatosan alaphangon, hogy aludni is csak nehezen tudjak tőle.
Jön a suli, évnyitó, tulajváltás a cégnél, bla bla bal...a szokásos kis/középkeresetűek siráma. De azért csípi a szemem, hogy már nem jár kedvezmény az egyedülálló kétgyerekes szülőknek, a tankönyvvásárlásra. Pedig azt hiszem kicsit rosszabbul állok anyagilag mint bármely 3 gyerekes család ahol azért van apuka is. Igen igen, van a Lalának is apukája mondhatnánk, de vajon mikor vette meg utoljára a tanszereit, vagy az őszi ruhatárat a pujának...nem hogy utoljára, elsőre sem soha. Na jó nem húzom fel magam. Ez a karmám nem?
A gondolataim másik fele, egy finom illatos Titokban hintázik, olvadozik, csodaszemekben merül el, és nem akar ebben a világban semmit már ami anyagi.
szép napom van...csak hát a Titkom az nagyon hiányzik!
Posted in
család,
magamfélék,
puják,
titkom
