172.
Bejegyezte: Bejja , 2007. augusztus 11., szombat 20:14
Néha érdekes vegyeszínkombókat önt rám a vurt fényességes legfőbbsége.
Kint voltunk Kálminál a temetőbe, és még mindig nem könnyebb. Miközben életem legboldogabb időszakát élem, szégyenlem magam, hogy egy évben csak párszor jut eszembe csak gondolni is rá. Pedig megígértem neki hogy nem lesz nap nélküle. De az ember milyen gyorsan felejt, és csak akkor szembesül ezzel, amikor meglátja a sírt, ami nem gondolat nem egy megmásítható valami. Hanem maga a szemét mocskos igazság.
Balázs eljött velem, nem kérdezett, nem mondott ostoba közhelyeket, nem akart megvígasztalni, nem zavarta hogy összesen 10 percet voltunk kinn másfél órás utazást követően. Csak ott volt mellettem, és átölelt.
Azért ilyenkor elfog az aggodalom, a szeretteim iránt.
Azért ilyenkor elfog az aggodalom, a szeretteim iránt.
Még jó hogy a Titkom képes eltörölni egy simogatással.
Hazafelé elkapott az eső. Kimosott.
Most szép este, szerelmes este...
Kálmi! Ritus üzeni hogy neki is hiányzol!!
Posted in
barátokz,
magamfélék,
titkom
