220.

Bejegyezte: Bejja , 2007. október 1., hétfő 21:25

Érdekes folyamat ahogyan eljutok, a net újraindulásától, alan rickman munkásságán át, az új Tim Burton filmig, amiben természtesen ki más lehetne a főszereplő páros, mint a rendező előző filmjeiben, jól megszokott és remek alakítást nyújtó Johnny Depp és Helena Bonham Carter(aki nem mellesleg a rendező felesége). Teljes izgalomba jöttem, miközben ezen mások már túlestek, hiszen akárhol olvastam utána szinte lejárt témának tűnik, az új zenés!!!! thriller! De nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy írjak róla. Első lépésben azt, hogy természetesen megnézem, ehez nem fér kétség. A második az, hogy Johnny fiú még nem játszott negatív hőst Tim Burton filmben!
A sztorit már megnézhettük, a Ben Kingsley féle változatban. Ott Ő alakította az emberhúst fogyasztó, a bűntársa segítségével a hullákat eltüntető (a hölgy húsos hasét süt az emberhúsból) Sweeney Todd történetét. A borbély alapól nem olyan rossz fiú, de egy gonosz bíró igazságtalan döntése kiprovokálja a mészárlást. Nem nagyon ver földhöz a boldogság Ali G szereplésétől, de Burton talán itt is csodát tesz.(nem, Ő nem a bírót játsza, hanem a szomszédos borbélyt) Eddig öt film amiben együtt dolgozott a Burton és Depp páros. Ez lesz a hatodik. Sztem nem kell sokat félnem. A film zenéit a Gladiátor és az Aviátor zeneszerzője jegyzi. És egy morbid apróság a végére. Karácsonykor lesz a bemutató:) A film plakátja pedig 10/10-es



és az előzetes.

1 Response to "220."

Névtelen Says:

Úgy látszik, h mr j.d. szereti ezt a from hell-es hangulatot. :)

mit mondjak, én is szeretem. :)