Jud!
Rajzolj nekem egy olyat mint a korcsolyás zeneszerzős képed...csak nekem lécci lécci....abba még mindig szerelmes vagyok:) És nem kell hogy zergek is legyenek a képen:p
Tegnap miközben telefonáltam a kerti asztal mellett, egyszer csak "PLACCS!" és a falban levő cinkefészekből kiesett egy fióka. Megállt bennem az ütő, mégis mit kellene vele tenni, meg hogy túlélte- e vagy sem. Végigkérdeztem az összes ismerősömet, olyanokat is akik értenek a cinkékhez (pl csigu. aki remekül tömet ki karvalykákat). Közben megérkezett Meli, aki felajánlotta hogy "nájlon" kesztyűvel visszateszi, de nem érte el a fészket. Megvártuk Viktort (lányom párja) és együtt visszavarázsolták az addigra két darabra szaporodott kihullott fiókákat. 30 perc csend következett. Aztán újra kezdődött az ordibálás a fészekben. Megnyugodtam. Erre ma reggel mikor megyek, megint ott van egy fióka, de Ő már nem élt.
Most aggódhatok a többiekért.
Hülye madarak.
Ezt a képet Jud alkotta!!! Imádom!
Ma tartják az Angyal nevűek a névnapjukat. Ezt a csodálatos képet Anee készítette. Beleszerettem, elloptam.
Most ez a kedvenc kép!! Visszamegyek, ha törik ha szakad!
Jud féle, végre!
Cinka! Itt vannak a kedvenc ékszereim, és az vala kedvenc órám! Mandula remélem látja hogy ötből kettő kitől van:)
Az évvége képe, remélem mindenki azonnal tudja, hogy az jómagam és Melcsikém. A degeszpocakos sapkás lennék én:)
Van az úgy, hogy elfogult vagyok, és van az úgy hogy megkritizálom azt is aki szívemnek közeli. Most viszont nem tudok mást írni, csak mint a múltkor, szeretem Jud képeit. És jó lenne ha a tehetségét észrevennék a könyvkiadók is. Megmutattam egy pár környezetemben élőnek a Hanna által írt Ólomerdő könyvborítóját, de Jud mindenkinél befutó az eredetivel szemben!
*súg* és Én is imádom!!!
csak a betűtípus...de az nem fontos!
Itt az eredeti:
"csirlíderfranciadrazsécsokkernagyölelés" gyönyörűséges munkái. Szeretnék majd olyan könyvet a polcomra aminek Ő tervezi a borítóját. A korcsolyás figurába beleszerettem.
Itt meg mégtöbb: http://judlorin.deviantart.com/
Tavasszal történt, hogy a jósnő a vurstliban, miután belepillantott a gömbjébe, azt mondta, következő életemben szilvafa leszek. Gyönyörű cigányasszony volt, kérges arcú, kicsit büdös, tarka sálat viselt a fején. Azonnal beiratkoztam a kültelki faiskolába, hogy felkészüljek jövendő életemre. Első lecke: susogás. Azután jött a nyár, és elkezdtem férfimódra izzadni, reggelente lucskos háttal ébredtem, és semmire sem emlékeztem az álmaimból. Pedig azelőtt pompás éji filmek peregtek lelkemben: papagáj voltam egy római patrícius házának ablakában, majom voltam indiai ketrecben, tej voltam, Mata Hari fürdött bennem. Igaz, álmaim végkifejletében általában megettek vagy megittak, de ez engem, hogy őszinte legyek, csöppet sem érdekelt. Már ősz volt, szép, esős és medvebarna ősz, mikor levelet kaptam, fáradjak be a gyámügyre. A faiskolába siettem, ahol igazoltam aznapi hiányzásomat a levéllel. Elbúcsúztam osztálytársaimtól, mert tudtam, a hivatalban minden megtörténhet. Omnibusszal vergődtem be a városba. Mi a boldogság?, kérdezte a gyámügy pszichiátere a kietlen irodában, melyet néhány száradt fikusszal próbáltak barátságosabbá varázsolni. A pszichiáter nőnemű volt, bár jelentős bajusz húzódott orra alatt. Szép mellei lehettek, vagy kitömött melltartót viselt. Negyvenhárom éves voltam, azért hívtak ide, hogy végre eldöntsem, a válás után anyámhoz vagy apámhoz akarok költözni. Négyéves koromban történt a válás. A boldogság? – kérdeztem vissza. A boldogság – mondtam aztán – talán az, ha hagynak hosszan olvasgatni a jól fűtött vécén, miközben a gőzölgő rakás felett gubbasztok. Tudja, doktornő, pompás dolog, mikor azt érezhetem, hogy puhul a lelkem, mint a latrina falára akasztott fácán húsa. Maga beteg – mondta a pszichiáter. Nem gyógyulni jöttem – vágtam rá flegmán. – Engem, kérem, ide hívattak, sőt, rendeltek, hivatalos ügyben. Se az apjához, se az anyjához nem mehet – így a bajszos doktornő ellentmondást nem tűrő hangon. – Rossz hatással lenne rájuk. Rendben – bólogattam, mert eszem ágában se volt valamelyik szülőmhöz költözni. Itt kell maradnia – jelentette ki. Erről szó sem lehet – mondtam. – Engem várnak a faiskolában. El kell záratnom – kiabálta –, különben meglátogatja a szüleit, és kedvezőtlen hatást gyakorol rájuk. Na jó – válaszoltam –, talán meg akarok gyógyulni. A doktornő lehiggadt. Azt mondta, beszélgessünk. Beszélgettünk is, sokat, hosszan, s közben beköszöntött a tél, az ablakban láttam a szitáló pelyheket, az elsuhanó Mikulást a szánjával, a házról házra lopózó Jézuskát az ajándékokkal. Elmeséltem neki egy álmomat, amiben lóverseny-tudósító vagyok, és beleszeretek egy “007” nevű lóba, s hogy teljesen az övé lehessek, zabbá változom. Figyelemreméltónak találta a történetet, és megígérte, felhasználja következő könyvéhez. Később azt mondta, neki indulnia kell, randevúja van a jégpályán. Hát akkor induljunk – válaszoltam –, engem is várnak már a többi csemeték. De az egész csak csel volt: a szekrényből elővette korcsolyáját, és a pengéjét a fejembe állította. Attól tartok, utána meg is evett, bár, hogy őszinte legyek, nem emlékszem. Azóta csak susogok itten a tanyán, hajladozom, rázom magam, bólogatok. Hogy mi a boldogság? Ugyan már, ez nem kérdés.
Vonzódásom a temetőköz, nem újkeletű, de emlékszem még arra mikor el nem lehetett rángatni egy ilyen műintézménybe. Igazából most is csak a régi temetők mozgatnak. Néhány izgalmas kép amit a netről csentem. Ilyeneket szeretnék fotózni, annyira tudnám hogy kell de annyira!!!! kell egy gép!!!! Csak tudnám, hogyan jutok el pl. Bolíviába.
.JPG)
...még félkész és látszik a mosott rucink is, ha minden jól megy leszerelem jövőhéten a szárítót és akkor a plafonig festek. Sajnos csak telefonos képet tudtam csinálni, minőségért elnézést.
A./
Nem szeretem a mobiltelefonos képeket, mert nem az a minőség amit az ember elvár, annak ellenére hogy néha csodálatos módon, mégis remekjó darabok születnek. A következő képeket a lányok készítették magukról és egymásról. Megáll az eszem hogy mennyire jól megkomponált képek. Arról nem beszélve ugye hogy elfogulatlan vagyok a szépségükkel szemben. ;) Az egyik képen rontom az összhatást de azt meg csak úgy imádom. (Na jó egy kicsit beléjük piszkáltam, de csak kicsit)
B./És akkor a dzsungelem darabjai, előre is elnézést a minőségért...a mobil ugye.
Igen azt a nagylevelű izét köszönhetem a Kuli bandának!! Egyre nagyobb, és mintha megfertőzte volna a többi növényemet is. Már át kellett őket nagyobb edénybe ültetni.
Az előbbi képen látható "gumifa aka gubi(majdnem)fa" gyermekei. Jó esetben végre tudok adni belőle Mónikának.
És végül, Lala anyáknapi ajándéka, ami a KuliPigiSamuCicaBugbandapálma fertőzése révén, 3 hónapi nyugalom után megvadult, és nagyságát növelte kérés és bejelentés nélkül, ezért átültetésre került. Sajnos belőle nem sok látszik.
*update* Meli tegnapi beszólása:
Én: Te Meli a hugod Őrült, tudtál róla?
Melcsi: Persze a Lala az made in Nyucus (nyucus az én lennék)
A külső megváltozásának oka egy pár cérnagömb amit felfűztek egy karácsonyfaizzónak is beillő égősorra. És Én voltam képes gép nélkül, Balázs telefonjával fotózni az új szerelmünket a falon. Ezekből a képekből született a következő kis szösszenet és a fejlécem Balázs keze alól. Tagadni is kár lenne, egyszerűen beléjük szerettem. Szépek vagyunk mi együtt ehez már nem is fér kétség. Zárójelben megjegyezném, lakásunkba vásárolt rengetek mindenből egyenlőre Rozi a mosónő az aki bármiféle funkcionalitást hordoz magában a szépsége mellett. Minden egyéb piros narancs rózsaszín pink lila és egyéb színű tárgy, egyszerűen csak szép. Sem engem sem Balázst nem zavarja ez. Kinek kell szekrény ha lehet egy gömbfűzérünk???
Igazi narancspiros szerelmesvurt.
.
klikk a nagyításra:)
Százegy Orwell-es szám. Szeretem.
Tegnap a fürdőszobából alacsonyan repültek ki a könyvek. Ill egy, amit félnap alatt tudtam le, sajnos nem, azért mert annyira lekötött, hanem mert nagyon gyorsan túl akartam lenni rajta. Vannak írók, akiket szeretek, nem csak a műveiket hanem mint embereket, különleges néha nehezen viselhető hóbortjaikkal együtt. Pl. Red éppen ilyen, és a Troll is, és Tapsi is. Amit meg a legjobban szeretek bennük, hogy megmondhatom, ha nem tetszik. Szóval éppen ez eszembe drága Hanna legújabb regényéről. Először is nagyon akartam, mert amennyi eljutott belőle hozzám az csodajó könyvet vetített előre. Féltündérek félsárkányok és emberek története a magyar monda és mesevilág alapjára építve. Ez már Önmagában is sokat ígért. Kerestem hát mindenhol, de sem a libriben, sem egy nagyobb könyvesboltban nem tudtam beszerezni, végül a Fény utcai piac egy eldugott 6 nm-es boltjában szaladt velem szembe. Azonnal megvettem és már alig vártam, hogy végezzek a Melcsimtől Fülinapra kapott Tokióval, amiről megen csak ide fogok biggyenteni valami nem túl kedveset. A hátoldalon lévő ajánló után csak úgy faltam a Tokió lapjait, hogy minél előbb nekiállhassak az Ólomerdőnek. Azért azt megjegyezném, hogy a borító szánalmas, éppen olyan unalmas és semmit mondó, mint a magyar fantasy-k nagy részére kitalált fedőlapok. Ugyanazok a sablonos figurák, ráadásul a kislány és a fickó a képen mintha rokona lenne Hanna előző regényének a Város két fül között címűnek a borítóján szereplő légtornász kislánynak és fickónak. Ha ez a koncepció, hogy minden általa írt könyv borítóján, ugyanabban az elrendezésben szerepelnek, ugyanolyan nemi megoszlásban a szereplők, hát akkor sztem mellényúlt. De komolyan. (Azt külön megjegyezném, hogy Kira művei nekem a képzős középsuli másodikos szintjén mocorog, kivéve, amikor valóban azt érzem, hogy szívből és nem megrendelésre dolgozik, bár nem látok a dolgok mélyére)
A fülszöveg ígérete:
Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt. Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság. Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte. A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával. Bár mese lenne.
Nekiálltam, és mivel az én egyikem is kiskamasz, mint a főhős, ezért kerestem a rájuk jellemző leírást. Ilyet véletlenül sem találtam, hol sokkal kisebbeknek hol sokkal idősebbnek tűntek a szereplők. De ezen nem szabad fennakadni és már léptem is tovább. De a rémisztő nagy kuszaság egyszerűen elnyelt. Párhuzamosan elbeszélt történetek, néhol a tőmondatok agyonverik a szép cirkalmas folytatást. A sztorival nem is lenne baj, de sajnos a kivitelezés meg sem érinti a Hetvenhét, ami ugyancsak mesefeldolgozásokat tartalmazó novellagyűjtemény szintjét. A főhős kicsit sem lopja be magát a szívembe, mint ahogy egyetlen szereplőt sem kivéve talán a főhősnő édesanyjának mostohatestvérét. Igen elég vicces, ahogy kibomlik ki kicsoda milyen összefüggésben van a többiekkel, és milyen jellem egyátalán. Nincs jogom kritizálni Hanna írását, és biztosan kivívom majd némelyek ellenszenvét ezzel, de ekkorát már nagyon régen csalódtam, még akkor is ha megérintette a kis lelkemet a régi mesék árnya, Hajnal és Éjfél neve, a fésű és a kendő varázslata, az ólom és ezüsterdő. De valahogy úgy tűnik nem sikerült összetenni egy egésszé. Ami a legjobban zavart az az utószó, talán elég lett volna annyi folytatás hét év múlva, vagy előbb. Sajnálom. De megveszem a következőt is, mert Hanna jól ír, csak most mintha valami gonosz boszorkány elvarázsolta volna, és csak apró részleteket engedett volna megmutatni abból, ami a tollában szívében volt.
Napsárga-narancszín jó reggelt vurt.
Jóleső korai autóriasztó, és rigófütty. Új lakónak itt egy többlábú. Tristanom még az ágyban. Kávéra vágyom. Vagy inkább semmire, csak jó így. Képek, gondolatok, boldogság. Sosem tudtam miért mondják hogy vigyázni kell rá. Most már tudom.
Megsimiztem az új lakó csápocskáját. Meg se rezdült, csak utána megtisztogatta. Sztem kifejezetten értelmiségi pofija van. De lehet ezt csak a Disney-s emlékek teszik.
Megyek kávé, hosszú nap lesz.
csak a betűtípus...de az nem fontos!
.JPG)
.jpg)
