Ma a Fazekas utcában a következő nációk közösen vacsiztak. Egy iraki, 2 török, 1 amerikai fekete és két magyar. Vallás felhozatal a következő volt, egy római katolikus három hithű muzulmán és egy zsidó. Ami közös azt rögtön megtaláltuk, nem szeretjük a disznóhúsból készült gyrost, de szeretünk enni, szeretjük ezt az országot, ahol ez a beszélgetés megtörténhet idgenek közt minden gyűlölet nélkül. Teljes a megbékélés ha csak a világ ilyen kis szilánkjában a Fazekas utca apró kis gyrososánál. Ha megy kicsiben, miért nem megy nagyban is?
vessetek meg, nem tudom kire szavazzak:(
Ez az én kedvenc ünnepem, már sokszor elmondtam, az összefogás, a magyarság igazi érzése miatt szeretem. (És Kőszívű ember fiai miatt is, de ez titok) Picit szerelmes vagyok március 15. emlékébe. Az egyetlen kacagós, lángoló ünnepünk, ahogy ezt már milliószor leírtam, magyar magyarral és nem magyarral összefogva harcolt a függetlenségért. Egy igazi hősies ünnep, amitől az embernek mosolyognia kell, és büszkén vállalhatja azt a szót Magyar (nagy m-el).
Hosszú évek óta nem tűztem ki kokárdát. Lejáratva éreztem, a trikolór-t, az ünnepet. A zajongó, politikától hangos megemlékezésektől éppen ugyanúgy fáztam, mint a szemetes borogató árpádsávtól.
Most viszont megelégeltem, és visszakövetelem az ünnepemet. Első lépésben kitűztük a kokárdát, Balázs is, Én is. Fogalmazzunk úgy pártállástól függetlenül. És el kell hogy mondjam KU**A JÓ ÉRZÉS! Büszke érzés!
Olyan nagy szarban van ez a picike ország, és olyan kevés ami még a mienk. Március 15. a leginkább a Mienk becsüljük meg!
Remélem szép ünnep lesz, zászlókkal, énekléssel, tojás és kukagyújtás nélkül. megkaphatnám csak úgy grátisz, a mai csoda szép napom megkoronázásaként??
Sokbejegyzéses nap. Ülök a gép előtt és nézem a tv-t. Tomcat és társai viszik a prímet. Erről nem is vagyok hajlandó írni erről, mert egyet értek azzal, hogy minden ellen ki kell állni ami fasiszta, és ami veszélyezteti az én kis biztonságos világomt. Önző mód engem ez érdekel. És kedves tomcat (kisbetűvel) sem érdekel hogy kivel él együtt a gyülöletbeszéd az gyülöletbeszéd, bármilyen ruhába öltöztetik. És nem vagyok patkány, csak azért mert nem értek egyet egy árpádsáv alatt vonuló fasiszta társasággal.
Na és akiről írni akartam a kedvenc festőm: Tamara de Lempicka
Olvastam eleget róla, kevésbé megértőt és elfogadót is. Mi volt a bűne?? Rossz helyen született, rossz időben. Túl korán volt bátorsága felvállalni biszexualitását. A huszas években nem lehetett ez nagyon egyszerű, még a bohémságáról ismert Párizsban sem. És akkor néhány adat róla:
"Az egykori Tamara Gurwick-Gorska, ha igaz, 1898-ban született, gazdag lengyel anya és orosz apa gyermekeként. Elkényeztetett, kultúrától átitatott gyermekkorának az 1917-es forradalom vetett hirtelen és drámai véget. Akkor kényszerült első ízben emigrációra: férjével, Tadeusz Lempickivel Párizsban telepedett le. Elsősorban kenyérkereseti megfontolásból kezdett el festeni, de ezt rövid idő alatt sikerült összhangba hozni társadalmi becsvágyával. Elvégezte az Académie de la Grande Chaumiere-t. Kubista mesterei, mint André Lhote és Maurice Denis ugyanúgy befolyásolták, mint gyermekkori emlékei a reneszánsz művészetéről a nagymamájával többször megismételt olaszországi utazásokon, majd a Louvre-ban tett gyakori látogatások, a régi mesterek klasszikus egyszerűségének vonzereje. Az érzéki, titokzatos, kihívó ízlésű, kirívóan öltözködő de Lempicka egyhamar a dekadencia és a fényűzés jelképévé vált az 1920–30-as évek Párizsában, a világ akkori művészeti fővárosában. Szembeszökő festményei minden más művésznél jobban voltak képesek megragadni a modernizmus, a gépiesedés, az art deco szellemét, kifejezni a gazdagság és dekadencia kombinációját, ami annyira jellemezte a francia fővárost."
Persze elvált, majd újranősült, gazdag férjet választott másodszorra.
"De Lempicka egyik legjellegzetesebb női kliense La Salle grófnő, kora jól ismert társasági lénye volt. Londonban bemutatott terjedelmes portréján a szinte ijesztő termetű amazon izmos combjait hangsúlyozó férfias, fekete nadrágkosztümben, fehér ingben, zsebre vágott kézzel, szigorú, fürkésző tekintettel jelenik meg. Látható a Piccadilly sugárúti múzeumban de Lempicka egyik mesterműve, A szép Rafaela zöldben is. A firenzei manieristák stílusát felidéző festményen a meztelen Vénusz istennő modern, lecsupaszított környezetben jelenik meg, jeges szexualitást árasztva magából. Lánya, Kizette visszaemlékezéséből kiderül, hogy de Lempicka a Bois de Boulogne-ban sétálva lett figyelmes az érzéki teremtésre, aki közel egy évig volt múzsája és kedvese. "
"Lepicka halálában is hű maradt magához. Utasításainak megfelelően hamvait helikopterről a még aktív mexikói Popocatépetl vulkán kráterébe szórták."
Néhány kép, közel sem az összes kedvencem:
